Shakespeare szonettjei
Szerző
Szerkesztő
Fordító
Budapest
Kiadó: | Genius Könyvkiadó Rt. |
Kiadás helye: | Budapest |
Kiadás éve: | |
Kötés típusa: |
Félvászon Gottermayer kötés
|
Oldalszám: | 267
oldal
|
Sorozatcím: | Nagy irók - Nagy irások |
Kötetszám: |
9
|
Nyelv: | Magyar
|
Méret: |
12 cm x 10 cm
|
ISBN: | |
Megjegyzés:
|
Első sorozat IX. Végh Gusztáv iparmüvész cimlapjával és könyvdíszeivel illusztrálva. Nyomtatt Weiss L. és F. nyomdája Sorbonne-tipusu betüivel. A kötéseket Gottermayer Nándor készítette. A könyvben sorszámozottként jelölt a példány, azonban a sorszám helye kitöltetlen.
|
Értesítőt kérek a kiadóról
Értesítőt kérek a sorozatról
A beállítást mentettük,
naponta értesítjük a beérkező friss
kiadványokról
A beállítást mentettük,
naponta értesítjük a beérkező friss
kiadványokról
Előszó
Shakespeare költeményei; a Szonettek kéziratban. - Összes munkái közül Shakespeare csak két hosszabb epicus költeményét adta ki saját maga, a „Venus and Adonist"-t és a „Lucrece"-t, 1593-ban...
Tovább
Előszó
Shakespeare költeményei; a Szonettek kéziratban. - Összes munkái közül Shakespeare csak két hosszabb epicus költeményét adta ki saját maga, a „Venus and Adonist"-t és a „Lucrece"-t, 1593-ban illetőleg 1594-ben. Mindkettőt Lord Henry Wriothesleynek ajánlotta. Ezeken kivül sohasem tett lépést, hogy bármit is sajtó alá rendezzen, és ha egyes kalóz-kiadók, tudta nélkül, ki is adták verseit és színdarabjait, nem sokat törődött velük.
A szonettek megírásának idejét a Southamptonteória hívei 1595-6, a Herbert-teória harcosai 1598-601 közt keresik. A páratlanul tárgyilagos Sidney Lee megállapítása szerint szonettjei legnagyobb részét 1593 tavasza és 1594 ősze között irta a költő. Addig csak elszórtan és különösebb egységes cél nélkül használta a szonettformát, pl. három szonettet szőtt be a „Love's Labour's Lost"-be, kettőt a „Romeo and Juliet"-be. Nyelvi és eszmei visszhangok már legelső darabjaiban is találhatók.
Vissza
Tartalom
A csintalan bűnök, miket - ha én
Ah, mért is él Ő e ragályban, itt,
Ah, mily szegény, mit Múzsám alkotott,
Ajka, mit Ámor alkotott,
A jövő ellen, - ha ily kor jöhet
Akár én írom meg sírversedet
A kedves könyv, mit adtál, olthatatlan
A kis Kupidót álom szállta meg
A Merengés halk s édes ünnepén,
Amily kegyetlen, oly bölcs légy: ne nyomd
Annál, mit rajtad külső szem elér
A Sors, - ha csak az Udvar fia volnál
A szellemet rút szennyé tékozolni
A szirének könnyéből ittam én
A tükör int: szépséged színe vesz
Az órák, melyek szépnek és nemesnek
Az önszeretet rabja lett szemem
Az ő vitorla-röptü dala tette
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
Átok a szívre, mely szivem gyötörve
Bármit tettél, ne bándd - : a tó ezüstje
Bár volnál magadé! - de az, Szerelmem
Bűnét látni gyermek a szerelem
Bűn, hogy szeretlek, erény, hogy gyűlölsz
Bűnös földem szegény kis magva, Lélek
Csak addig gyászol] - ha meghalok - értem
Csak tedd, ami legrosszabb volna: hagyj itt!
De légy nyugodt: ha majd a zordon Őr
De mért nem állsz méltóbb bosszút a vad
Diszítse azt, kit csillaga kegyel
Én-aggodalmam s a próféta szellem
Ennek gőgje a rang, annak az ész
Elhagytalak, - s lelkembe visszahullt
Elszenderült Kupido... És letett
Erős szerelmem, bár látszatra gyenge
Falánk Idő! ronts tigris-körmöket
Fáradt vagyok, ringass el, óh Halál
Gazdag szived: szivekkel drága szív
Gyilkos csatán harcol szemem szivemmel
Gyűlölj, ha akarsz; ha valaha, - most!
Ha bronz, ha kő, a föld s a vén vizek
Ha esküszik szerelmem, hogy szeret
Ha kedved jön lenézni, s megvetés
Ha látom : az Idő zord keze múlt
Ha lecsukom, lát legjobban szemem
Ha negyven tél ül majd homlokodon
Ha nincsen új s mind volt már, ami van
Harangot hallva, mely órákra ver,
Ha Rólad ír% - óh mily gyönge e toll
Ha sok-sok viliid, - vágy, álom, szeszély
Hasonlítsalak nyári naphoz? - Arcod
Ha szánsz szeretsz : a bélyeg elsímúl
Ha szellem volna testem - nyers szövet -:
Ha tünt idők krónikáját lapozva
Ha vesztve sors és emberek kegyét
Hazugság volt, mit tollam eddig írt
Hányszor, - Zeném! - zenét ha játszva édes
Hitemre! nem is szememmel szeretlek,
Hogy a világ ne kérdje szüntelen
Hogy megvetettél, most öröm nekem;
Hogy ő Tiéd, nemcsak ezt fájlalom
Hogy térjek vissza boldog révbe, ha
Hol vagy, Múzsám, hogy dalod oly soká
Hű lelkek kapcsa minden akadályt
Így lel szivem a lusta ló bűnén
Így most bevallhatom, hogy ő tied
Így szidtam a korán-nyílt ibolyát
Isten Veled! nekem túl-drága vagy már
Jobb lenni rossznak, mint hirét viselni
Kedves fiú, ma boldog birtokod
Két szerelem vigasztal és gyötör
Két társuk, tisztító tűz s lenge Lég
Ki hisz szavamnak később, ha dalom
Ki mond szebbet? ki tarthat többre, mint
Ki nem árt, bár van benne rá erő
Ki Zene vagy, mért bús a zene néked?
Külön kell élnünk, be kell vallanom
Lánynak festette arcod a Teremtés
Márvány s királyi arany oszlopok
Ments isten, ki raboddá tett, hogy elmém
Mert a Tiédi szép még a szégyen is,
Mért oly meddő és dísztelen dalom?
Mi az anyag, mely formát szőtt neked,
Miért ígértél oly derűs napot,
Míg élsz, hogy fogyna múzsám tárgya ki?
Mi haszna, ha baldachint emelek,
Mily gonddal óvtam - útra kelve - hű
Mily hatalom adta hatalmadat,
Minden, ami nő, - ha meggondolom
Mint ősz apának orom, hogyha látja
Mint ha étvágyát fokozni keres
Mint hullámok kavicsos partfövenyre
Mint ügyetlen színész, ha színre lép
Mondd: hogy elhagytál, bennem van az ok
Múzsámként annyit invokáltalak,
Ne dicsekedj, - Idő! - hogy más leszek .
Ne engem vádolj - Vádold sorsomat, . . .
Ne féld a hírt s a trágár nyelveket: ...
Nem csillagok szerint ítélek én
Nem olyan az enyém, mint az a múzsa . .
Ne mondd, hogy szerelmem bálványozás . .
Nem öregedsz szememben, szép barátom
Nem szeretlek? - Hogy szólhatsz így, . .
Ne várd, hogy én mentsem ki, ami rossz .
Ne várj, míg a tél zord keze hajol rád ...
Nézd ! a kegyes Fény homloka kelet ...
Nézd csak a gondos gazdasszonyt, ki egy
Nézd: életem oly évszak, melyben egy-két
Nyelv-kötve hallgat Múzsám, míg a hír
Oh, hogy zenghetném illőn érdemed? . . .
Oh jaj, igaz: sokfelé kóboroltam
Óh mennyi uj szépséget nyer a Szép
Oh mért rakott szerelmem ily szemet
Oh mily nehéz haladni utamon
Óh renyhe Múzsa 1 hogy pótlód, mit el
Oh sohse mondd, hogy szivem csalfa s álnok,
Oly zsarnok vagy, ahogy élsz, mint azok,
özvegy szemet könnyel hasgatni félsz,
Pazar kedvesség, mért költöd magadra
Rabod vagyok: mit tudnék tenni mást,
Sápadsz s ép oly gyorsan kapsz üde szint
Segélyedet egyedül kérve csak
Sohase láttam, hogy festékre van
Sokan mondják: bűn ifjú lengeséged
Sok büszke hajnalt láttam: a hegyek
Szemeid szeretem; részvét ragyog
Szemem festő lett és szépségedet
Szemem szivemmel szövetségre lépett
Szerelem, vak bolond, - szemem miképp
Szerelmem az lesz, mi ma én vagyok
Szerelmem lordja! érdemed leköt
Szerelmem, vedd minden vágyam s szerelmem
Szégyen! tagadd le, hogy a vágy hatalmát
Tán lelkem issza - koronája vagy
Távol telt Tőled tavaszom, midőn
Te akarod, hogy nyitva tartsa lomha
Tekints tükrödbe s mondd, arcod ha látod
Tél volt, rideg tél, Tőled távol élnem,
Tudom: nem vagy múzsám arája. Vedd
Tudtad szerelmem hitszegő; de nem
Túlélve a nagyon megúnt napot
Tükröm hazudik! Nem vagyok öreg
Tünt napok tükre arca, amikor még
Úgy élek, mint a boldog Dús, kinek
Ugy fogok élni, hűnek tartva Téged,
Újítsd erődet, édes szerelem!
Úrnőm szeme nem nap, nem ragyogó, . .
Úttól megtörve térek ágyba, - lágy
Vad láz szerelmem ; mindig arra vágy
Valaha nem volt szép a fekete
Van-é az agyban, mit tinta leirhat
Vádolj így -: lelkem szűken fizetett . . .
Vágyunk: a Legszebb sarja legyen Élet
Vilii a vágy, kis tündér, kis lidérc