Sértő Kálmán versei

Előszó

Előszót írni egy halott költő versei elé annyi, mint koszorút helyezni a halott ravatalára. Aki már nyugszik, annak már olyan mindegy, hogy milyen véleményt alkotnak róla magukban az emberek, hiszen aki életében alkotott, ahelyett beszélnek alkotásai. Hiába dúlt a vita Ady Endre, Petőfi Sándor és a többi nagyok körül, hiába védték és támadták Sértő Kálmánt - ezek a viták teljesen meddőek és feleslegesek a halott költő szempontjából. Ő már valahonnan a magasságokból nézi a távoli földi életet s véleményét régen elénekelte verseiben, amelyek ha jók, ha szépek, megmaradnak, ha pedig nem méltóak arra, hogy maradandók legyenek, úgyis belepi őket az idő hamuja.
Előszónak idetehetném Gellért Vilmos, Sértő Kálmán életét megíró háromszázoldalas könyvét, melyben irótársa már elmondott és megirt mindent, ami erre a fiatalon elhunyt baranyai költőre vonatkozik. Készakarva nem írom, hogy paraszti vagy népi költő, mert ő maga tiltakozott ellene, hogy a költőket - már mint az igazi költőiket - osztályok és kasztok szerint skatulyázzák. Nem vagyok parasztköltő, sem népi költő, sem munkás költő - mondotta - egyszerűen: magyar költő vagyok. És ebben mélységesen igaza volt, mert az író, amikor valóban költővé változik, illetve költővé lesz, akkor kiszáll a kasztok és társadalmi osztályok feszítő abroncsából és csak: - egy néphez tartozandó költőnek vagy írónak vallja magát. Sokan - mai és mindenkori költők és írók - valami különös értéknek tekintik magukban - származásukat. Vissza