Sértő Kálmán versei

Előszó

Előszót írni egy halott költő versei elé annyi, mint koszorút helyezni a halott ravatalára. Aki már nyugszik, annak már olyan mindegy, hogy milyen véleményt alkotnak róla magukban az emberek, hiszen aki életében alkotott, ahelyett beszélnek alkotásai. Hiába dúlt a vita Ady Endre, Petőfi Sándor és a többi nagyok körül, hiába védték és támadták Sértő Kálmánt - ezek a viták teljesen meddőek és feleslegesek a halott költő szempontjából. Ő már valahonnan a magasságokból nézi a távoli földi életet s véleményét régen elénekelte verseiben, amelyek ha jók, ha szépek megmaradnak, ha pedig nem méltóak arra, hogy maradandók legyenek, úgyis belepi őket az idő hamuja.
Előszónak idetehetném Gellért Vilmos, Sértő Kálmán életét megíró háromszáz oldalas könyvét, melyben írótársa már elmondott és megírt mindent, ami erre a fiatalon elhunyt baranyai költőre vonatkozik. Készakarva nem írom, hogy paraszti vagy népi költő, mert ő maga tiltakozott ellene, hogy a költőket - már mint az igazi költőket - osztályok és kasztok szerint skatulyázzák. Nem vagyok parasztköltő, sem népi költő, sem munkás költő - mondotta - egyszerűen: magyar költő vagyok. És ebben mélységesen igaza volt, mert az író, amikor valóban költővé változik, illetve költővé lesz, akkor kiszáll a kasztok és társadalmi osztályok feszítő abroncsából és csak: - egy néphez tartozandó költőnek vagy írónak vallja magát. Sokan - mai és mindenkori költők és írók - valami különös értéknek tekintik magukban - szármzásukat. Ez körülbelül annyit jelent, mintha Petőfi Sándor azt tartotta volna a legnagyobb értékének, hogy apja mészárosmester volt, Arany János pedig gazzal verte volna a mellét, hogy őt kell tekinteni a magyarság igaz költőjének, mert az ő apja egyszerű parasztember volt, ő maga pedig hosszú esztendőkön át néptanító Nagykőrösön. Ilyen értelmezés mellett ki kellene zárni a magyar irodalomból Madách Imrét, Kemény Zsigmondot, Jósika Miklóst,a későbbiek közül pedig Kosztolányi Dezsőt vagy Babits Mihályt. Ilyszerű osztályozása mellett csak hatodrangú, megtűrt szerep jutna a német írófejedelemnek Goethének, az angol lord Byronnak, a lengyel Sienkievitznek és mindazon többieknek, akik származás tekintetében nem zsellérházban vagy nagyvárosi nyomortelepen pillantották meg a napvilágot. Az igazi alkotónál azonban olyan mindegy a származás és olyan mindegy, hogy úri bölcsőben, vagy pedig szénáskosárban ringatták gyermekkorában. A művészet nagy arisztokráciájához hozzátartozik, mindenki aki: egy nemzetnek, egy fajnak hűséges kifejezője volt, s aki megjárta annak a csillagok felé vivő lajtorjának a legmagasabb fokát is, amit - költészetnek, művészetnek neveznek. Sértő Kálmán, ez a valóban egyszerű népi származású parasztgyerek érezte ezt és tiltakozott minden olyan jelző ellen, amely őt őstehetségnek, paraszti vagy népi költőnek akarta beállítani. Vissza