Boross

Előszó

Boross Péter a mai magyar politikai élet egyik legizgalmasabb alakja. Sorsát, ahogy egyik beszélgetésünkkor megjegyezte, párkák szőtték, mégpedig gubancos fonállal. Találó hasonlat, hiszen csakugyan fordulatokban bővelkedik az életútja. Nemesi felmenői vannak, hadapródiskolába járt, tizenhat évesen az alakulatát Németországba vezényelték, ahonnan életveszélyes kalandok után megszökött. A Rákosi-érában lett pesti joghallgató. Az egyetem elvégzése után - mint politikailag megbízhatatlan személy - nem lehetett ügyvéd, így a Fővárosi Tanács pénzügyi osztályára került. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a Budapesti Forradalmi Bizottság és az Értelmiségi Forradalmi Tanács tagja volt. Emiatt 1957 januárjában elbocsátották állásából, letartóztatták, Kistarcsára internálták, szabadulásától 1959 végéig rendőri felügyelet alatt állt. Évekig egzisztenciális gondokkal küzdött: volt segédmunkás, képügynök, protekcióval vendéglátóipari ellenőr és csapos. Sok-sok érdekes emberrel találkozott ebben az időszakban, többek között Antall Józseffel is. Boross életfelfogását, világlátását meghatározta Antall barátsága. Közreműködött a magyar vendéglátóipar felsőfokú szakképzésének megszervezésében. Jórészt ennek köszönhette, hogy 1965-ben a Délpesti Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatóhelyettesévé, 1971-ben igazgatójává nevezték ki. A nyolcvanas évek elején elhatározta, hogy a kispesti Wekerle-telepen szobrot emel Kós Károlynak. Többszöri sikertelen kísérlet után végül 1987 novemberében vállalata nevében felavathatta a bronzszobrot: az ünnepség a magyar nemzeti megújulás demonstrációjává vált. 1989 februárjában nyugdíjba vonult, és ekkor kezdődött életének az a szakasza, ami országszerte ismertté tette. Az első szabad választások után régi barátja, Antall József hívására előbb államtitkár a kormányban, később pár hónapig a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. Horváth Balázs leváltása után, 1990 decemberétől három évig belügyminiszter. Antall halála után 216 napig miniszterelnök. Vissza