Senki sem fog nevetni...

Fülszöveg

1956 legalább két szempontból határkő térségünk irodalomtörténetében. Egyrészt az irodalom ismét tagolttá válik: polgárjogot nyernek a különböző művészi törekvések; másrészt formálódni kezd az új korszak reprezentatív irányzata: a groteszk próza és dráma.
A groteszk ábrázolás, amely tragikum és komikum szétválaszthatatlan egységére épül, jól kifejezte a hatvanas évek kettős arculatát - valóság és látszat példátlan méretű ellentmondását. Egyfelől a stabilitás, az anyagi gyarapodás értékei, másfelől bizonytalanság és az átmenetiség érzése. Modernizáció - egyéni autonómia nélkül. A "kicsi, de az enyém" filozófiája. Reformok, melyek rendre a hatalmi szerkezet korlátaiba ütköznek... Olyan világ ez, ahol egyszer sírunk egyszer pedig nevetünk - aztán az arcunkra fagy a mosoly.
A kötet több közép- és kelet-európai irodalom összehasonlító vizsgálatára vállalkozik. Elsősorban cseh, lengyel és magyar anyagon mutatja be a hatvanas évek groteszk irányzatának történetét, de példákat hoz a szlovák, ukrán, litván, román, bolgár és szerbhorvát irodalomból is. Többek közt olyan írók arcképét rajzolja meg, mint Bohumil Hrabal, Milan Kundera, Ladislav Fuks, Václav Havel, Vladimir Páral, Tadeusz Rózewicz és Slawomir Mrozek. A fiatal irodalomtörténész azt is érzékelteti, hogy régiónk beletartozik Európa szerves egységébe - mindig jelen van a világirodalom összefüggésrendszere is. Vissza