Előszó
A könyvesboltokban tarkálló szakácskönyvek a világ minden konyháját, minden alapanyagát felsorakoztatják, nincs olyan ünnepi vagy diétás menü, amelyre ne adnának javaslatokat — egyvalamire azonban jóformán hiába vadászik az olvasó: a lehető legkisebb költséggel elkészíthető ételek gyűjteményére. Pedig ahol sok az éhes száj, kiesett egy kereső, vagy a nyugdíjat kell okosan beosztani hó végéig, ott bizony elkél a nagyanyák, dédanyák tudása. Ők nem restellték kétszer is körbejárni a piacot, mielőtt megvettek valamit, a nyár sok délelőttjét szánták tartósításra, és mindig csak abból főztek, amit az évszak kínált. (Hát persze: az idényzöldség, -gyümölcs a legfrissebb, a legjobb, és akkor olcsó, amikor sok van belőle.) És ez még nem minden. Értettek a maradékok hasznosításához: nem dobtak ki semmit, ami még ehető volt, és pár köznapi fűszer bevetésével a legegyszerűbb alapanyagokból is olyan ebédet tudtak rittyenteni, hogy az ember gyerekének kétfelé állt a füle. Idő? Igen, idő tényleg kell ehhez a régimódi háztartásvezetéshez, de hát akinek nincs munkája, otthon van a kisbabával, vagy már nyugdíjas, annak jut ideje, és erre érdemes is rászánnia. Mennyi öröm forrása a saját készítésű lekvár, savanyúság! Micsoda biztonságot ad a hó végi, keserves napokban, ha a háziasszony lekaphat a polcról legalább egy üveg paradicsomot vagy lecsót, kenhet az aprónépnek egy lekváros kenyeret, süthet egy palacsintát! (És ha már megvan az a saját lecsó, hát azt pont annyi idő felbontani és megmelegíteni, mint a boltit.) Sokan hozzászoktak a „futáros pizzához", a dobozos kínaihoz, a szupermarketekben kapható félkész és kész ételekhez, egyszóval a mesterséges ízekhez. Vagyis egészségtelen dolgokat esznek, és ezekkel etetik azokat is, akiket állítólag a legjobban szeretnek: a gyerekeiket, a férjüket. „Még ez a legolcsóbb ", hallani sokszor. Hát nem. Létezik még olcsóbb, ami közben finom és egészséges — de legalábbis sokkal kevésbé ártalmas, mint a műkaja. Akiket a legjobban szeretnek? Torpanjunk csak meg ennél a szónál. Hogy ki ne maradjon nagyanyáink legfontosabb titka: minden konyha első számú, elengedhetetlen hozzávalója a szeretet. Ami e nélkül készül, nem lehet jó. És nem elég, ha az ebéd vagy vacsora „címzettjeit" szeretjük: szeretni kell a piacot, az anyagokat, amelyekkel dolgozunk, és ha a lábasmosogatást nem is annyira, a munka végeztével összetakarított, tiszta konyhát meg a terített asztalt feltétlenül. És nem azon zsémbelődni, mit nem tudunk megfizetni, hanem annak örülni, hogy amit ügyesen megvettünk, abból milyen finomat fogunk főzni. A világ mindig úgy néz vissza ránk, ahogyan mi nézünk őrá. Ez pedig csak és kizárólag elszánás, hozzáállás kérdése.
Vissza