Semmi-Alsó megállóhely (dedikált példány)

Fülszöveg

A vonat valahol a nyílt pályán megáll, egy ideig ott vesztegel: talán Semmi városában vagyunk. A Budapesttől mintegy száz kilométerre fekvő jászsági nagyközség az odavezető úton nem közeledik, hanem távolodik egyre.
A történet szereplői nem költött alakok, valóban éltek, és mert leszármazottaik közül többen ma is élnek még, költött neveken szerepelnek. Tényregényt írt a szerző, aki 35 éves korában élte át a kitelepítés itt megjelent idejét, melynek célja valójában csak idős emberek olyan meghajszolása volt, hogy az megkurtítsa hátralévő éveiket. ez a kitelepítési mód erősen eltért a máshol sokak által már ismert gyakorlattól, munkaalkalmat nem adott, ki-ki éljen a tartalékaiból, s a hozzátartozói küldjenek számukra megélnivalót, míg bírják ezt, vagy meg nem unják. "A középosztály adja el mindenét, azután dögöljön meg" - mondotta egy vezető államférfiú akkoriban.
A két év múltán "túlkapásnak" minősített kitelepítés megszüntetése után a kitelepítettek nem kapták vissza lakásukat, Budapesten csak hat hetet volt szabad tölteniük, ha bejelentkezhettek valahová, ám a "túlkapás" ennyi idő alatt is általában eleget tett hivatásának, mert áldozatainak nagyobb része vagy belepusztult, vagy annyira tönkrement, hogy utána otthontalanul már nem tudott igazán talpraállni.
Néhány fiatalabb ember családtagként került bele ebbe a "szórásba", mint ennek a könyvnek a szerzője is, aki a történetet csak most mondhatja el.
A regényben szereplő légtornászok közt roppant feszültség vibrált, dialógusukat bár nem hallhatta a szerző, és akik látták őket, többféleképpen képzelték is el, annak nemcsak a néha kiszűrődött szavai, de indulatuk is csak egyetlen nyilvánvaló irányba verte a hullámait. Ami ezenkívül van a regényben, az személyes tapasztalatból származik, így hangzott el, és így történt. Vissza