Előszó
Középiskolás éveitek utolsó napján a búcsú teszi szomorúvá az ünnepet, ám a meghitt hangulatba öröm is vegyül, hisz mindannyiunkat megelégedéssel tölt el az elénk táruló felemelő látvány, hogy Ti mindnyájan itt álltok, itt állhattok egy életszakasz végén és egy másiknak az elején.
Örülünk, hiszen tanáraitok sok munkáját és törődését - a ti munkátokkal egybeötvöződve - megérlelve látjuk, s városunknak, szülőföldünknek a komáromi Selye János Gimnázium újból termést hozott. Szülők, rokonok, tanárok néznek ma benneteket ismét, mint néhány hónapja a szalagavatótokon is tették, csakhogy mostanra már mindannyiunkban tudatosult: az a láthatatlan szál lassan elszakad. Akkor, decemberben csak a jókedv uralkodott, élveztétek a diákévek utolsó perceit, s bizonyára sokan mondtátok: "Szeretnénk az időt megállítani!"
A kérlelhetetlen idő elszállt, a gimnazista éveket magatok mögött hagytátok, s most elindulhattok egy másik "minőségbe", a felnőttségbe. Három nagy ajándékot vihettek tovább életutatokon: a testi-lelki- szellemi egészséget, amely alap ahhoz, hogy fiatalságotok hitével az itt szerzett tudást a magatok javára kamatoztassátok. Az iskola ezt nyújthatta, s még mást is: szeretetet, a tisztességes munkába vetett hitet s az anyanyelv iránti hűség kötelességérzetét is.
A szülői háztól, az iskolatársaktól és az iskolától, a szeretett Komáromtól elszakadva bizonyára gyakran s többekben közületek fel-felmerül majd a kérdés: hol is vagyok igazán otthon. Megtudjátok majd, hogy "künn az életben" nagyon érdekelvű, pénzelvű, hűvös szelek is fújnak. Persze nyilvánvaló, hogy szakma kell, végzettség kell, jártasság kell a világ dolgaiban, de hát lesz -e valahol eközben igazán "odahaza"?
Tamási Áron Ábelének hitvallását már ismeritek:"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."
Nektek, búcsúzó Negyedikesek, tudnotok kell, hogy Ti itt Komáromban s a régi gimnáziumban mindig is itthon vagytok és lesztek ugyanúgy, mint az alma mater sok ezer, itt végzett vén diákjai is. Nekünk művelt, dolgos, önállóan gondolkodó, tehát nem manipulálható, a közösségért áldozatot is vállaló emberekre van szükségünk. Iskolánk ilyenekké igyekezett formálni benneteket, s reméljük, hogy majd családapává, édesanyává válva évek múltán elhozzátok ide a gimnáziumba kamaszodó gyermekeiteket.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal