Selye János Gimnázium Emlékkönyv 1950-2010

Előszó

Bár diákjaink és szüleik számára szerencsére csak történelemből ismertek azok az események, melyek az 1940-es évek végét jellemezték, nagyszüleink generációja még emlékezhet a jogfosztottság éveire, amikor a Benes-dekrétumok és a kassai kormányprogram „eredményeként" a magyar tanítási nyelvű iskolákat megszüntették, és egyéb retorziókkal is éltek a magyar nemzeti közösség ellen. Ennek a szégyenteljes időszaknak a befejezését jelentette, amikor 1950-ben első nemzetiségi középiskolaként gimnáziumunk ismét magyar nyelven nyithatta meg kapuit.
Két emberöltő telt el azóta, és a Selye János Gimnázium nemcsak a nemzetiségi iskolák között, hanem az ország összes középiskolája között is az élvonalba tartozik. Ezen idő alatt 5-6000 diák tanult iskolánkban, beleértve az 1951-1960 között itt működött Pedagógiai Középiskola majd 400 diákját is. A töretlen fejlődés elsősorban a tanárok egykori „nagy generációjának" köszönhető, amely 1950 és 1970 között, a legnehezebb években, a legnehezebb körülmények közt volt képes nemcsak tanítani, de nevelni és példát mutatni is. Minden bizonnyal ez a pedagógusközösség rakta le azokat a szilárd alapokat, melyeknek köszönhetően nemzeti közösségünk tagjai a mai napig bizalommal fordulnak hozzánk, és küldik iskolánkba gyermekeiket.
Ennek a tanárgenerációnak példa értékű munkáját bizonyítja az is, hogy egykori diákjaik közül sokan léptek pedagógiai pályára, és visszatérve egykori iskolájukba újabb és újabb diákgenerációk tagjait nevelték fel eredményesen. Ma már ezen második nemzedék által „kinevelt" újabb generáció ta^ai tanítanak iskolánkban, sőt egy-egy pedagógus már egy negyedik korosztály képviselőjeként van jelen. Ez a folytonosság példázza talán a legjobban a Selye János Gimnáziumban uralkodó szellemiséget, hiszen ezáltal minden mai cselekedetünk, minden mai eredményünk közvetve visszavezethető a 60 évvel ezelőtt elkezdett munka egykori eredményeire. Tán azt is mondhatjuk, hogy a kiemelkedő tanárszemélyiségek 40-60 évvel ezelőtti magas szintű munkája lett a maiak szerencséje, hiszen szimbolikus gyorsaságunk és lendületünk egy szabadon eső kő sebességéhez hasonlóan a kezdetektől egyre csak növekszik. Remélem, a diákok nemzedékei is kihasználják azt az előnyt, melyet az előbb felsoroltak jelentenek, és tovább gyarapítják azon élvonalbeli szakemberek, művészek, sportolók számát, akik iskolánkból indulva értek el kimagasló eredményeket, iskolánkból indulva lettek ismertek ország-világ előtt.
Hatvan év egy intézmény életében még nem nyugdíjkorhatár, így mi sem a pihenést, hanem a további kitartó munkát választjuk. Jó példáért nem kell a szomszédba menni, jó diákokat és jó tanárokat nem kell nagyítóval keresni, így minden feltétel adott ahhoz, hogy a következő évtizedeket is kiváló eredmények jellemezzék. Buzdítson bennünket erre egykori diákjainknak és tanárainknak 60 évvel ezelőtt, nehéz körülmények közt is becsülettel végzett munkája.
Végül álljon itt egy mondat, mellyel 2004-ben, az akkori 65 éves érettségi találkozó egyik résztvevője jellemezte saját életét: „Megéltem mindent, és mindennek az ellenkezőjét is." Úgy érzem, ezek a szavak jól kifejezik iskolánk múltját és jelenét.
Andruskó Imre Vissza