A kézi aratás járulékos eszközei

Előszó

Részlet:

"A hagyományos paraszti gazdálkodás legfontosabb munkaszakaszának, legjelentősebb eseményének az aratás számított. Az egykori földművelő gazdálkodás középpontjában a gabonatermesztés állt, mely elsőrendűen a parasztcsaládok önellátását, éves kenyérszükségletük biztosítását szolgálta. Nem véletlen, hogy a múltban, különösen a kevesebb gabonát termő hegyvidéken a búza neve „élet" volt. Ennek megfelelően nagy gondot fordítottak - az életet jelentő gabonaneműek aratása során - a minél kisebb mértékű szemveszteségre.
A gabona levágásának legrégebbi eszköze a sarló, mely a magyar nyelvben honfoglalás előtti török jövevényszó. Tálasi István az európai aratóműveletekről írt szintézisében említi, hogy „a 12. századig a földművelést ismerő kontinensek egyetlen igazi aratóeszköze a sarló, nem véletlen a hozzá kapcsolódó világi és egyházi szimbólumok sokasága" (Tálasi 1980, 229). Az aratásra szolgáló vassarlónak két alapvető változata terjedt el az elmúlt évszázadokban: a fogazott élű aratósarló és a sima élű kaszasarló. A történetileg jóval korábbinak számító fogazott élű kovácsoltvas sarlónak is két formáját különbözteti meg a szakkutatás, az egyik horgas alakú, melynél a penge a nyél fölött nagyjából egyenesen folytatódik, és csak a végénél görbül el, a másik viszont íves, a nyél fölött kiöblösödő, félkör alakú forma. Mindkét változat az időszámításunk előtti évszázadokban alakulhatott ki (Steensberg 1943, 210-211)." Vissza