Írott munkák (dedikált példány)

Fülszöveg

Úgy hiszem, mindig bujkáltam. Először a józsefvárosi konyhánk hátsó végében, ahol egy kerevet volt, egy szennyesláda és a vaskályha, s ahol szörnyű háborúkat vívattam papírkatonákkal. Télen a halott papírkatonákat elnyelte az izzó kályha. Néhány közülük hősként halt meg, de elfelejtettem őket, bár nevük volt. Egy híres hadvezért eltemettem az udvari ecetfa tövében. Arany páncélját gyufásdobozban vitte a túlvilágra.
Aztán átbujkáltam a hatvanas, hetvenes éveket. Nagyon gyorsan jött és múlt az idő. Tizenkilenc éves hadműveleti rajzolóként a Bakony térképére atomcsapások sárga köreit kellett rajzolnom. Tíz percre a lélegző Balatontól, bele kellett merülnöm e rámkényszerített tébolyba, mert a másik alternatíva egy Kelet-európai katonai börtön lett volna.
Mivel tudásom nyomorult volt, elhatároztam, hogy tanár leszek. Rajzolni, festeni nem tudtam, döbbenten álltam a Föld mágikus jelensége előtt, ezért Egerben a rajz-földrajz szakot választottam. Újabb éveket bujkálhattam zavartalanul. Ekkor roskadt rám a szerelem, s váltam vulgáris szeretkezőgéppé. Közben legjobb barátaim sorra bujkáltak, ki Amerikába, ki a prehisztorikus Szabolcs megyébe, vagy akárhová. Úgy végezték, vagy úgy végzik, mint a papírkatonák télen. Én most Svájcban bujkálok, magam is egy rejtélyes, kérlelhetetlen és iszonyú hatalom papírkatonája.
Ez a fénykép egy rövid, nyárvégi látogatási rögzít Rommainmotier-ban. Az itt lévő apátságot a hun inváziót követő években kezdték építeni, a Vaud-i Jura egy erdőrengeteggel borított kis völgyében bújik meg. Hihetetlen építmény. Ha a szószék ezerötszáz éves kövét nézem, a sírás törvényeibe botlok. Nem tudom, mi ez a templom, talán színes kövekből összehordott metafizikus teleszkóp, mely a csillagtalan éjek fekete függönye mögött rejtőző Istent keresi. A Reform egyszerűen bezáratta. De ma újra él, fenségesen szomorú, mint valamennyi, az Időnek kiszolgáltatott emberi alkotás. Vissza