Fülszöveg
Tisztelet a kedves érdeklődőnek, aki kezébe veszi ezt a könyvet. Sok szó esik
benne fájdalomról, szenvedésről, ugyanakkor a segítségnyújtás nagy lehetőségeiről, és azok bukdácsolásairól is, akik hivatásuk szerint ezek enyhítésére
törekszenek. A szenvedés, a veszteség, a halál olyan kérdések, amiről sok
ember nem szívesen hall, noha mindenkit foglalkoztat.
„Az idő a legdrágább érték, mivel visszahozhatatlan kincsünk, mely fölött rendel-
kezünk. Ezért nyugtalanít minden visszapillantásnál az elveszett idő gondolata.
Az az idő tekinthető elveszettnek, amelyben nem emberként éltünk, nem szereztünk tapasztalatokat, nem tanultunk, nem alkottunk, nem élveztük az életet,
nem szenvedtünk." DIETRICH BONHOEFFER
„Az értelem végül ott is megmutatkozik, ahol egy megmásíthatatlan sorssal
kerülünk szembe, mondjuk egy gyógyíthatatlan betegséggel, egy operálhatatlan
rákkal; tehát ott is, ahol mint tehetetlen áldozatok egy reménytelen szituáció
középpontjába kerülünk, ott is és éppen ott,...
Tovább
Fülszöveg
Tisztelet a kedves érdeklődőnek, aki kezébe veszi ezt a könyvet. Sok szó esik
benne fájdalomról, szenvedésről, ugyanakkor a segítségnyújtás nagy lehetőségeiről, és azok bukdácsolásairól is, akik hivatásuk szerint ezek enyhítésére
törekszenek. A szenvedés, a veszteség, a halál olyan kérdések, amiről sok
ember nem szívesen hall, noha mindenkit foglalkoztat.
„Az idő a legdrágább érték, mivel visszahozhatatlan kincsünk, mely fölött rendel-
kezünk. Ezért nyugtalanít minden visszapillantásnál az elveszett idő gondolata.
Az az idő tekinthető elveszettnek, amelyben nem emberként éltünk, nem szereztünk tapasztalatokat, nem tanultunk, nem alkottunk, nem élveztük az életet,
nem szenvedtünk." DIETRICH BONHOEFFER
„Az értelem végül ott is megmutatkozik, ahol egy megmásíthatatlan sorssal
kerülünk szembe, mondjuk egy gyógyíthatatlan betegséggel, egy operálhatatlan
rákkal; tehát ott is, ahol mint tehetetlen áldozatok egy reménytelen szituáció
középpontjába kerülünk, ott is és éppen ott, az életet még mindig értelemmel
tölthetjük meg, mert itt valósíthatjuk meg a legemberibbet az emberben, és ez
az a képesség, amely egy tragédiát is - emberi síkon - győzelemmé változtathat.
Ez ugyanis az élet feltétel nélküli értelemmel való teljességének a titka: az ember
éppen léte határhelyzeteiben van felszólítva arra, hogy tanúbizonyságot tegyen:
mi az, amire ő és egyedül ő képes. Ezért az életnek a szó szoros értelmében az
utolsó pillanatig, utolsó lélegzetvételünkig van értelme. ( ) Hogyan merészelhettem azt állítani, hogy a szenvedésben az ember a legemberibbet valósítja
meg? Éppen ott, ahol egy szituációt nem változtathatunk meg, az a követelmény,
hogy önmagunkat változtassuk meg, érjünk és növekedjünk, érjünk túl önmagunkon! És ez a halálig lehetséges. ( ) Még ha csak egy pillanatról van is szó,
már a pillanat nagyságán is mérhető egy élet nagysága. Egy hegylánc magasságát sem valamely völgyfenék magassága szerint adják meg, hanem kizárólag
a legmagasabb hegycsúcs magassága szerint. Ugyanígy az élet értelméről annak
csúcspontjai döntenek, s egyetlen pillanat képes visszaható jelleggel értelmet
adni az egész életnek. Soha nem lehet egy emberélet hosszából az értékességére következtetni. Egy életrajzot sem a »hossza« után szoktunk értékelni: nem
a betűk száma, hanem tartalmi gazdagsága szerint ítéljük meg. Hány »befejezetlen« is tartozik a legszebb szinfóniák közé!" VIKTOR E. FRANKL
A könyvben található huszonöt tanulmány szerzőinek közös gondolata, hogy az
emberi méltóság, az „istenarcúság" tisztelete különösen fontos súlyos beteg,
haldokló embertársaink és hozzátartozóik segítése során. Ennek megéléséhez,
gyakorlati megvalósításához nyújt szakmai - és remény szerint lelki, szellemi -
segítséget írásában a legalább nyolc szakmát, hivatást képviselő szerzőcsoport,
hogy az emberélet utolsó hónapjait, heteit, napjait és perceit a gyakran érthetetlen fájdalom és szenvedés ellenére is az élet értékes részének tarthassuk.
Vissza