Summa vitae I-II.

Előszó

Ez a könyv a Gizi könyve. Neki ajánlom, mert neki köszönöm. Holtra fáradt, renyhe, kitartó dologtevésre alig képes esztendők után benne találtam meg az élet új forrását. Meleg szívében, sugárzó értelmében, nemes, fennkölt idealizmusában, a valós élet gyakorlati követelményei iránti érzékében. S mikor először éreztem magamban új erőt új életre: akkor számot vetettem a régivel. Végigvonultattam magam előtt örömtelen gyermekkoromat, küzdelmes ifjúságomat, a férfikor minden megvalósult és meghiusult törekvését. Őszintén, kíméletlenül tártam fel előtte a multat és lestem élénk arcán, beszédes szemén: megértett-e? S láttam: nemcsak hogy megértett, hanem meg is érzett. S láttam, hogy ez az egyszerű, zajtalan, szürke emberi történet nincsen minden érdekesség híjával. S mint egyedüli bírámtól megkérdeztem: elmondjam-e a nyilvánosságnak is, amit magányos óráinkban feltártam előtte?
És Gizi biztatott, hogy írjam le megemlékezéseimet és adjam közre. Olyan sokan vannak jó barátok, pályatársak, rokonok, akik azt hiszik, hogy ismernek. Pedig félreismernek. Hadd tudják meg ezekből a lapokból, ki vagyok, milyen vagyok. Nem szégyenkezem, semmit sem rejtegetek, nem szépítek. Senki sem lehetett önmagával szemben kíméletlenebb, közönsége előtt őszintébb, mint én ezeken a lapokon. Aki elolvas, meg fog érteni. S meg fogja érteni azokat a belső rugókat is, amelyek e vallomások megtételére ösztönöztek.
Az első, aki munkámat in statu nascendi látta, aki kétségeim között biztatott és bátorított, aki velem együtt átélte, átszenvedte, megkönnyezte a multat: Gizi volt.
Ez a könyv Gizi könyve. Vissza