A cinikusok

Előszó

Négy esztendeje, hogy első tanulmányomat e vállalatnak egy füzeteként kiadtam. A görög gondolkodás kezdeteiről szólt könyvem és Sokratesig számba vette mindazokat, kik a filozofia terén akár irásaikkal, akár csak életük eleven példájával hatást értek el. Azóta mind mélyebben elmerülve e szeretett s nálunk oly kevéssé méltatott tárgyamba, megérlelődött bennem a gondolat, hogy az egész antik bölcselkedés történetét megírjam. De tervem megvalósítására két út nyilott meg előttem. Vagy iskolás kézikönyvet írok, hogy mennél hamarabb eleget tegyek az égető szükségnek, melyet egyetemünk hallgatói első sorban nagyon éreznek. Akkor «summa rerum fastigia sequor» s bár hasznos munkát végzek, mégsem érek el egyebet, legföljebb azt, hogy a sok német, francia, angol kompendium nyomán egy magyar kompendiumot szerkesztek. Vagy nem mondok le a vizsgálódás, kutatás gyönyörűségeiről s nem rettenek vissza a gyakorta homályos és nehezen hozzáférhető források tanulmányától, de akkor egy életet kell e nagy és nehéz studiumnak szentelnem. Én ezt a másodikat választottam.
A dolgok rendje szerint legközelebb tehát bevezető könyvem után okvetetlenül Sokratesről kell vala szólnom. De erre ma még nem vállalkozhattam. Nemcsak saját gyengeségem érzete riasztott vissza, hanem az a forrongás is, mely jelenben a tudományos irodalom terén Sokrates személye, alakja, bölcselkedése körül dúl. A harc, melyet Schenkl, de különösen Krohn idézett föl, még korántsem dőlt el. Évente hatalmas kötetek jelennek meg, melyek mind amaz egy kérdést tárgyalják, mi módon lehetne Sokrates képét rekonstruálni Xenophonból és Platonból. Elég, ha csak Pfleiderer művére és K. Joel három kötetére utalok. Mind e művek ki nem merítik, annál kevésbbé tisztázzák a dolgot, de ingadozóvá s kétkedővé teszik a filozofia történetíróját, ha vájjon lesz-e elég képessége, itélő ereje arra, hogy a nagy függő problémákat kielégítő módon oldja meg? Vissza