Rablómesék

Előszó

Tudvalévő, hogy a világ irodalmában megjelentek már rablótörténetek. Ezek aztán krimikké nemesedtek századunkban, és maga a szó kissé rosszalló felhangot kapott. Ugyanis azt, hogy talán nem is igazán úgy volt, ahogyan elmondják. Hát még a rablómeséké...
Nem tiltakozom én ez ellen. Talán így van, talán nincs így... Ma már minden valamirevaló történet magába foglalja az emberi psziché, az emberi természet mélységeit, tévútjait, téveszméit. Gondolok itt a Nagy Öregekre: Dickens, Dosztojevszkij, Poe...
Századunkban nálunk: Nat Roid, Berkesi, és ötven évre minden r egyes politikusunk... Áhhh!
Maradjon tehát nekem a lehetőség - kis és jámbor epigonnak - elbeszélni mindennapjaink eseményeit. Ha krimivel nem is, de egy rablómesével - a szó legnemesebb, mai értelmezésében - mindenképpen felérnek ezek a történetkék..., melyek körülbelül az utolsó év és néhány hónap eseményeit ölelik fel.
Hogy jobban behelyezhetőek legyenek az Időbe, feljegyeztem hozzájuk havonta a világban történő fontosabb eseményeket. Már, ha valami fontos történt időközben...
A rövid írásokat kriminetteknek nevezem. Ne keressétek ezt a szót az idegen szavak szótárában. Ebben a percben készítettem én magam, házi használatra. Mert azokra az apró, ijesztő percekre, amikor nálunk véres drámák történnek, nem illik rá a „krimi" szó. Az írásokban felhasználtam a szonettek mértékét, mintegy jelezve, hogy mégsem olyan szörnyűek ezek a kis pillanatképek.
E tény ugyanakkor hivatva van rámutatni arra, hogy mindennapjaink apró bosszantó eseményein utólag szívből kiröhögjük magunkat, és az élet egyáltalán nem olyan borzasztó!
Köszönöm, hogy könyvemet a kezébe vette.
A szerző Vissza