A szellem fejlődéstörvénye/Krisztus

Előszó

Részlet A szellem fejlődéstörtvénye című kötetből:
Az emberi szellem kulturája ingalengésekben mozog. A 18. század elején az idealizmus ünnepelte orgiáit. - A század második felét az empirikus, a tapasztalati, gyakorlati módszer uralta. - Ez mindenben állitólagos "tényekből" kiindulva a legvakmerőbb föltevésekben hamarkodta el magát. Főleg Darvin elmélete volt az, ami akkor a világot valóságos mámorba ejtette. De a kijózanodás itt is beállt, még pedig meglehetősen alaposan. Néhanap még a nyilvánosság elé lépett az öreg Büchner is, az ember és a világ lényegéről szóló fiatalosan naiv nézeteivel, semmibevéve azokat az iszonyú vereségeket, melyek az általa képviselt mechanikus világfelfogást az utolsó évtizedekben érték. - Megható elfogulatlansággal prédikálta tovább az anyag és erő evangéliumát, ugyanugy mint naiv naturalizmusának legszebb virágkorában. A naturalisták tarkabarkán váltakozó „szigoru tudományossággal bebizonyitott igazságait", - melyeket mindig ujból „még szigorubb tudományossággal bebizonyitott", - átlag tiz évi élettartamu „igazságok" váltottak föl, - már ép annyira megelégelte a világ, mint magának a naturalista világnézetnek mindig ismétlődő, megrendithetetlen banalitását és sivárságát.
E hanyatlás közepette azonban egy nagy, tartós igazság elismerését óvnunk kell. Ez a fejlődés eszméjének jogosult alkalmazása az egész naturára és különösen a szerves életre. Amennyiben pedig Darvin elméletét ujabban még a legkiválóbb fiziológusok körében is visszautasitják, fontos, hogy rövid vonásokban ennek a visszautasításnak vagy a tan redukálásának főokait ismertessük. Annyival is inkább, mert ezt az elméletet annakidején tudósok és avatatlanok egyaránt tuláradó lelkesedéssel ünnepelték. Vissza