Előszó
Örömmel gondolom végig az utóbbi két-három év jelentősebb itthoni történéseit. Örömöm legfőbb oka persze az, hogy már túl vagyunk rajtuk: ha nem is egészen szárazon, de mégiscsak megúsztuk a sokak által megjövendölt (sőt írásba is adott) összeomlást.
Úgy tűnik - talán azért is, mivel amikor e sorokat írom, éppen a nyár kellős közepén vagyunk? - szóval: mintha a legfontosabb függő kérdések - legalábbis a kulturális-szellemi szférán belül - eldőlnének (erre vagy arra), mindenesetre mintha néhány fontos dolog nyugvópontja jutna. Avagy csak a vihar előtti csendet érzékelem? A jó ég tudja! Jóslatokra, jóslásokra én nem vállalkozom.
Mi köze mindeme fecsegésnek ehhez az évkönyvhöz? Nagyon is sok. Lássuk talán a két legfontosabbat. Az egyik szellemi természetű, a másik anyagi.
Ami a szellemieket illeti: meglepő gyorsasággal (de nem kapkodva) állt össze ez az évkönyv; viszonylag könnyen rábukkantunk az érdekes (olvasni érdemes) témákra - és a szerzőkre. Sikerült szabályozni és rendszerbe fogni - s ez talán szakmailag is indokolt - a megyében élő és publikálni akaró, szerető, tudó könyvtáros kollégák publikálási lehetőségeit: évente hatszor a hírlevélszerű szakmai újságunk a TÉKA/TÉMA; kétévenként pedig az elmélyültebb kutatási igénylő tanulmányok megjelenési lehetősége, az évkönyv. Úgy látom: a szorongattatások és a szorongások nem ölték ki belőlünk a szakmai becsvágyat, az alkotókedvet. Ez az évkönyv alighanem erről is tanúskodik.
S a másik - materiális jellegű - kötődés az említett változások változataihoz: e mostani kötelünk megjelenési költségeinek jó részét (jelentős összeget) a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Kulisár István Tudományos és Kiadói Alapítványánál nyert pályázatunkkal fedezzük. (Ez az alapítvány - akárcsak ikertestvére, a Kernstok Károly Művészeti és Irodalmi Alapítvány - számos más és jelentős, értékes könyv megjelenése körül is bábáskodik mostanában.) Tudom, tudom, egy könyvtári évkönyv kiadása még nem jelenti a könyvtár (és a könyvtárak) sorsának jobbra fordulását. Mégis azt vallom - és nemcsak "hivatalból" vagyok bizakodó -, hogy élni és működni muszáj!
Kemény és sok fordulós „Ki mit tud?"-ba kényszerültünk mindannyian (és nemcsak ebben az országban), amelynek az én számomra egyetlen fő szabálya van: nem feladni.
S reményeim szerint ezt nemcsak én gondolom így. Ennek az évkönyvnek a munkatársai bizonyára hasonlóképpen éreznek, gondolkodnak, cselekednek.
Köszönet nekik, s köszönet a mecénásnak. S persze hálás köszönet kedves barátunknak, a kötet lektorának is, aki szigorú szakmai szeretettel egyengette évkönyvünk megjelenésének útját.
Vissza