Schaár Erzsébet

Előszó

Részlet
Kovács Péter Schaár Erzsébetről újra /2003/
Számoltam magamban, hogy mikor is rendeztük a székesfehérvári Csók István Képtárban Schaár Erzsébet "Utca" című kiállítását? Hú, milyen régen, már csaknem húsz éve annak! Mondanám, de máris javítok, mert éppen tíz évvel korábban történt a dolog. Egy egész emberöltő múlt el az óta!
1974 júniusában nyitotta meg a kompozícióban sétálva Pilinszky János Schaár Erzsébet "Utcájá"-t. Itt-ott megállva a látványhoz kapcsolódva mondta el az őt követő közönség előtt egy-egy versét. Az eseményt - szerencsére - film Is megőrizte: Fitz Péter, Gulyás János és Wilt Pál közös munkája, amely a megnyitón kívül fölidézi az Időben hosszan elnyúlt rendezés részleteit Is. Egy évvel később /nem sokkal a halála előtt/ Schaár a svájci Luzernben lehetőséget kapott az ismétlésre. Ekkor a Fehérvárott minden esetlegessége és szomorú kopottsága ellenére is egy sosem volt nemzeti panthenon emelkedettségét idéző kompozícióból elhagyta a csak itthon ismerős írók. költők, művészek és tudós emberek portréit; Luzernben - nyilvánvalóan az oltani terem adottságaihoz alkalmazkodva megváltozott az utca képe. ritmusa is. az idegen környezetben az eredeti mű kicsit nosztalgikus, de hitelesen érzelmes "hazafiság'-át pedig valami rebbenékeny sejtelmesség váltotta föl, ami három /egymástól karakteresen különböző/ Marx-portré és az akkoriban rendkívül népszerű lengyel filmszínésznő. Komarowska alakjának a középpontba állításával tette egyértelműen "nemzetközivé" a kompozíciót. Ami a fehérvári változatból Luzernben is változatlan maradt, az az anyaghasználat, a formaadás és az építés tudatosan vállalt esetlegessége volt. és a művész részvétteljes azonosulása egy véglegesen kiüresedett világgal.
Schaár Erzsébet igazán korán, már tizenéves korában ígéretes művésznek bizonyult. Mégis sokáig, évtizedekig nem látszott többnek sok hasonlóan tehetséges pályatársánál. Legelőször Ferenczi Béni figyelt föl - ő is csak az ötvenes évek közepén hogy itt másról, sokkol többről van szó. Portréiról szólva mondta, hogy "ezek a képmások az öröklét jegyében készültek, jelenlétük egy másik, egy magasabbrendű létre utal". Ekkor már Schaár műtermében készek voltak azok a tenyérnyi méretű, fába faragott reliefjei, amelyek "hőseit" a plasztika ideális teréből meglehetősen szokatlan módon a legköznapibb épített térbe - egy szobába, nyíló ajtóba, ablakba - állította a művész. Vissza