Sátorfirkálások (dedikált példány)

Előszó

A néprajzi konferencia szünetében kisétáltam az ezeréves város főterére. Nézegettem a felszínre került, kifehéredett Hornokat, az országalmát és a mindig zajló életet tükröző áruház gazdag kirakatait. Akkor két csinos lányra lettem figyelmes. Mindkettőn divatos olasz farmer és kanárisárga pólóing volt. Az egyik lány pólóján a The End fölírat volt olvasható, amely az utóbbi években elterjedt, s a hajtókákra tűzött kis kék szalagokat - az érettségizők, szakmunkásvizsgára készülők, iskolát befejezők jelképét - helyettesíti. A másik lány pólóján néhány fekete vojiás és pont, valamint a graffiti felirat díszelgett, amely a firkálások műfajának angol eredetű nemzetközi kifejezése. Vajon tudja-e ez a lány, hogy ő föltehetőleg kétszeresen is hordozója a mai folklórnak? Egyrészről minden bizonnyal; lelkes alkotó (hiszen ki ne szeretne firkálgatni?), másrészről viszont a szó legszorosabb értelmében magán viseli, hordozza is ezt a kifejezési formát.
A kis konferenciaközbeni séta fontos tanulsággal járt. Kettős irányú folyamat részesei lehetünk a firkálások esetében is. A firkálás élő, eleven, spontán és alulról jövő önkifejezési forma, amelyet már a folkloristák is kezdenek fölfedezni az írók, képzőművészek és szociológusok után, és ez a folklór-jellegű műfaj máris kezd bevonulni a hivatásos kultúra világába: fölhasználja a reklámipar, s így kerülhetett rá a kisvárosi tini pólójára is. Vissza