Fülszöveg
Ki ne szeretne családi albumot lapozgatni? Padlásról, pántolt utazóládából előkerült, megsárgult fényképeket böngészni? Találgatni a dédszülők életkorát, foglalkozását, elmosódó arcvonásaikban a magunkéra ismerni? Hajdú Imre képeskönyve ilyen ünnepnapi és hétköznapi használatra készült meglepetés. Sárospatak huszadik századi krónikája fekete-fehérben. Ami attól hiteles, hogy időhöz és helyhez kötött. A fotográfiák készítői nem az örökkévalóságnak dolgoztak, hanem a ballagó idő, folyamatosan változó arcát igyekeztek kimerevíteni az expozíció egyszerű mozdulatával. Mert mit is látunk e tízezer közül kiválogatott kétszáz fényképen, korabeli újságkivágáson? Utcákat. Kikövezve, feltúrva, betonnal nyakon öntve. Nyújtóznak, zsugorodnak az utak. Kanyargós utak, lejtősek, kimértek.
Utak a nagyvilágba, zsákutcák, utak a túlsó partra. Házak, hajlékok, kúriák, sorházak, Oncsa-házak, panelházak, középületek. Kocsmák, patikák, pénzintézetek, piacterek, temetők, hidak. Fahidak, vashidak,...
Tovább
Fülszöveg
Ki ne szeretne családi albumot lapozgatni? Padlásról, pántolt utazóládából előkerült, megsárgult fényképeket böngészni? Találgatni a dédszülők életkorát, foglalkozását, elmosódó arcvonásaikban a magunkéra ismerni? Hajdú Imre képeskönyve ilyen ünnepnapi és hétköznapi használatra készült meglepetés. Sárospatak huszadik századi krónikája fekete-fehérben. Ami attól hiteles, hogy időhöz és helyhez kötött. A fotográfiák készítői nem az örökkévalóságnak dolgoztak, hanem a ballagó idő, folyamatosan változó arcát igyekeztek kimerevíteni az expozíció egyszerű mozdulatával. Mert mit is látunk e tízezer közül kiválogatott kétszáz fényképen, korabeli újságkivágáson? Utcákat. Kikövezve, feltúrva, betonnal nyakon öntve. Nyújtóznak, zsugorodnak az utak. Kanyargós utak, lejtősek, kimértek.
Utak a nagyvilágba, zsákutcák, utak a túlsó partra. Házak, hajlékok, kúriák, sorházak, Oncsa-házak, panelházak, középületek. Kocsmák, patikák, pénzintézetek, piacterek, temetők, hidak. Fahidak, vashidak, lerombolt hidak, újjáépített hidak. Iskolák, diákszállások, putrik, félszerek, barokk homlokzatok. Emberek. Férfiak, lányok, asszonyok, gyerekek. Kalaposan, esernyővel, kendőben, sétapálcával. Munkából jövet és a korzón sétálva, alkudozva a piacon, templomba menet és a strandon, testre tapadó fürdőruhában. Emberek energikusan és fáradtan, a múlt időből felénk fordítva arcukat. Itt láthatók a három temetőben porladók, az emlékezetben megelevenedők. Itt van az egész helyben lakó és a hét határba szétszóródott Pataki Család. Élő és eltávozott rokonaink a huszadik századból. Mert úgy van az, ahogy az indiánok mondják. "A Nap jön, megy és visszatér, a Hold jön, megy és visszatér, az ember jön, megy, és nem tér vissza." Mi jól tudjuk, hogy Tokaj-Hegyalját, s benne Sárospatakot a Magyarok Istene jókedvében teremtette, csak később magára hagyta. Pontosabban ránk hagyta, a mi gondjainkra bízta, akik kvártélyt, kosztot, munkát és feladatot találtunk benne. Ittunk borából, öleltünk itt asszonyt. Mi persze, mindenfélék vagyunk.
Rákócziak és Bretzenheimek lakták a várat, Vak Bottyán és Ocskay brigadéros villogtatta itt kardját, Comenius is, Taní Tóni is regulázta a növendék népet, hogy fotográfia-kori, s főként mai névpárokat ne is említsünk. Egyszóval, benne vagyunk mi valamennyien ebben a szép, tanulságos, lapozhatós családi albumban, akiknek van, vagy volt valaha köze a városhoz, a diáktanyákhoz, a szőlőhegyekhez, a téli folyóhoz, a pincék odvaihoz, jelenkori és valahai lakóihoz, a történelem jeleseihez, a nevezetes névtelenekhez, a bennszülött sokadalomhoz, vagyis a "grófok, bárók és válogatott cigánylegények" leszármazottaihoz, akiknek most íme: fény hull arcukra.
Vissza