Arany Trombita

Előszó

Az irodalomtudomány az utóbbi években számos olyan alkotással ismertette meg a széles olvasóközönséget, amely a felszabadulás előtt ismeretlenül, észre sem véve, jeltelenül húzódott meg kézirattárakban, régi újságok megsárgult lapjain vagy egy-egy feledésbe merült kiadványban. Számos olyan irodalmi alkotás vált most ismertté, amelyet a multban elzárt a nyilvánosság elől a reakció. Ezek közé tartozik Sárosi Gyula arany Trombitája is. Először 1849-ben jelent meg, s olyan hévvel támadta a Habsburgokat, olyan szenvedéllyel agitált a magyar függetlenségi harc mellett, hogy világos után a vésztörvényszék halálra ítélte Sárosit, és fel is akasztotta volna a szerzőt, - ha az akkor már nem bujdosott volna lelkes hazafiak támogatásával megyéről megyére. Végül Gyöngyösön állapodott meg, ahol Sorsich Albert álnéven mint nyelvmester élt, - elváltoztatott külsővel. De szimatoló gazok, "jó" pontokért gerinctelen árulók rájöttek Sorsich Albert titkára, s a költőt elfogták a császári kopók. A korábbi hallos ítéletet újra kimondták, de átváltoztatták életfogytiglani várfogságra. A fogságból 1855-ben szabadult. Pesti barátai nagy szeretettel fogadták a szabadság vonzó egyéniségű író-bajnokát, akinek Arany Trombitája titkon-készült kéziratos másolatokban terjedt országszerte, sokan könyv nélkül is megtanulták. Vadnay Károly megemlékezésében büszkén idézi fel egy beszélgetés emlékét Tóth Kálmán, a csehországi internálásból visszatért Sárosi Gyula és ő közte. Tóth Kálmán Vadnayra célozva ezekkel a szavakkal nyugtatta meg a hazatérő költőt: "Ne félj, Gyula, hogy az Arany trombita elvész, míg ez a tisztelőd él. Égették legyen bár minden példányát: tudja ez szóról-szóra, elejétől végig." Vissza