Sárkányok fiai (dedikált példány)

Fülszöveg

Az író vallomása:
"Harminchárom napot töltöttem egy trópusi országban, Magyarországtól tizennégyezer kilométer távolságban. Karácsony napján, harminc fokos melegben megnéztem a Leszálló Sárkány öblét, amelyet háromezer sziklaszirtjével, páratlan panorámájával a világ nyolcadik csodájaként tartanak számon. Nevét fantasztikus sziklacsoportozatáról kapta; mintha épp most érintené a víz színét egy leereszkedő sárkány.
Az öböl fölött szuperszonikus vadászok zúgnak, a sárkányformájú sziklákra szüntelen hullanak a bombák és rakéták. S mintha sárkányfiak lennének ennek az országnak lakói, mágikus, varázsos erővel védik földjüket a rátörő támadók ellen.
Nemcsak szent dühüket, de csendes mosolyukat is láttam, harsogó nevetésüket is hallottam. Délies kedélyű, jólelkű, kedves nép ez, évezredes pagodák, Buddhák, lovagok és bölcselők szobrai őrzik a történelem mélységeiből fakadó kultúráját. S évezredes legendák és népmesék égi lovasokról, mágikus nyíllal és csodatevő gitárral harcoló szolgafiúkról, királykisasszonyokról.
Utazásomról naplót írtam. A mosoly, a legenda, a színház, a beszéd, az ágyúdörgés, a munka minden villanását feljegyeztem, amely otthagyta nyomát emlékezetem filmszalagján. A piroshéjú narancs illatát és a tigrisbanán zamatát éppúgy, mint a szálloda orvosnőjének finom mozdulatait.
Az orvosnő neve Lángoló Tavasz volt. Hol hívják így a nőket? Délkelet-Ázsiában. Az ország, ahol jártam, Vietnam volt.
Szeretném, ha ennek a naplónak lapjain átsugározna a megismerés öröme és az érzékelés forrósága. S még valami, amit oly sokszor éreztem a messzi földön élő nép dúsan termő banánligeteiben, romokba vert pagodáiban járva, nehézsorsú parasztasszonyaival, engesztelhetetlen katonáival beszélgetve; ha átsugározna a dolgoknak az a láthatatlan visszahúzódása és elnémulása, az a hirtelen támadt, megilletődött belső csönd is, amit tiszteletnek nevezünk. Vissza