Előszó
Hosszabb ideje érzek belső késztetést arra, hogy valamilyen módon kifejezzem hálámat, nagyrabecsülésemet a nőknek. Úgy érzem, muszáj megköszönnöm azt a sok szépet, jót, figyelmet, szeretetet,...
Tovább
Előszó
Hosszabb ideje érzek belső késztetést arra, hogy valamilyen módon kifejezzem hálámat, nagyrabecsülésemet a nőknek. Úgy érzem, muszáj megköszönnöm azt a sok szépet, jót, figyelmet, szeretetet, amelyet kaptam tőlük. Be kell vallanom, hogy én nagyon sokat kaptam és viszonzásom, azt hiszem, nem mindig volt megfelelő. Elég, ha csak anyámra gondolok, akit - úgy érzem - gyermekkoromban nem szerettem annyira, mint ahogyan azt megérdemelte volna. Felnőtt koromban hiába igyekeztem ezért kárpótolni, szám íze még most is keserű, ha okos, eszes, jóságos anyámra gondolok. Pedig kicsi koromtól kezdve rajongásig szerettem a nőket, különösen a szép, melegszívű nővéremet és nagyanyáimat, akiknek lényegében az életemet köszönhetem. Én ugyanis tulajdonképpen halva születtem. Már mindenki lemondott rólam és készültek a temetésemre, kivéve a két nagyanyámat, akik - senkire sem hallgatva - meleg mohába pakoltak és csodák csodája, néhány óra múlva feléledtem, magamhoz tértem. Rájuk azért is szívesen emlékezem, mert biztosan állíthatom, hogy életem legboldogabb napjai azok voltak, amelyeket mellettük tölthettem. Anyám kemény szigorát ők enyhítették.
A nők rám mindig különös hatással voltak, erősen vonzódtam hozzájuk zsenge koromtól kezdve. Melegséget, megértést, elismerést vártam és kaptam tőlük szinte mindig. Én többnyire minden nőt szépnek találtam és szinte mindegyikben találtam valami vonzót. Bevallom, az igazi női szépség engem is lenyűgözött, de azért az eszemet sohasem veszítettem el miattuk. Ha külső szépségük nem társult belső értékekkel, akkor én könnyen le tudtam mondani róluk. Bizonyára ez a legfőbb oka annak, hogy régi szerelmeimtől csaknem mindig barátként sikerült elválni. Nem egy közülük ma is segítő jóbarátom.
Végiggondolva egész életemet, nyugodtan kijelenthetem, hogy legtöbb közeli barátom nő volt. Tapasztalataim azt bizonyították, hogy ők érzékenyebbek, fogékonyabbak minden szépre és jóra. Velük könnyebb "repülni" - márpedig én mindig szerettem "utazni" az ismeretlenbe és alászállani az élet és a lélek legmélyebb rejtelmeibe, amelyekhez a nők nekem mindig kitűnő partnernek bizonyultak. Valószínűleg azért, mert az ő ösztöneik sokkal fejlettebbek, mint a miénk. Sejtéseikre, megérzéseikre mindig érdemes odafigyelni. Bevallom, én sokszor hallgattam rájuk és nem bántam meg. Ezért mondok most nekik hálás köszönetet és idézem fel felejthetetlen emlékeit, lelkemben élesen megrajzolt vonásait mindazoknak, akik igazán közel álltak hozzám és sokat segítettek nekem. Egy kicsikét Szindbádnak érzem magam, s mint egykoron nagy magyar írónk, Krúdy Gyula, - aki a múlt "álomvizén" hajózva kereste fel emlékezetében hajdani ifjúságának felejthetetlen leányait, asszonyait - "hajóra szállok" most én is.
Vissza