Emese

Előszó

Részlet a könyvből:

"Egy másik mese margójára
Lehúzta a Nő bugyiját, majd gyengéden az ágyra fektette. Micsoda mese, futott végig az agyán, ahogy végignézett az elnyúló testen. Lehajolt, ajkát lágyan a Nő köldökére illesztette, majd finoman lejjebb csúsztatta nyelvét és átvitte Őt egy másik mesébe.
A Nő heves szívdobogás közepette a Férfi hajába túrt apró ujjaival, izgalommal párosult rajongással figyelte Vénusz-barlangja felkutatására irányuló mozdulatait. A világ csak dísz körülöttem, hasított elméjébe az érzékborzoló ráébredés önnön voltára, miközben szempilláit kéjsóváran lassan lehunyta és felnyitotta, belső anatómiája neszezését hallgatta, amelyet a rejtélyes mélységben tocsogó hús vibrálása idézett elő.
Az ablaküvegre simuló redőny résein keresztül a Hold több hosszú sávban folytatta szét sugarát a sötétbe burkolózott szobában, aminek hatására félhomány övezte a tárgyakat, a színek tompán összemosódtak, s az egybefonódott testek mozgó sziluettje sejtelmesen kirajzolódott.
A zárt helyiség éterének világűri csendjét sziporkázó sóhajok sorozata szakította meg. Halkan, örömittasan tépték ki a perceket az örökkévalóságból. Majd elnémult minden. Az utolsó sikoly után a Férfi émelyegve kikecmergett az ágyból, a gyűrt lepedő ágyról lecsüngő részével gondosan elfüggönyözte a vágy titokzatos tárgyát, ezt követően felkapta a bugyit a szőnyegről, tenyérbe gyűrte és orrához szorította. Sokáig állt mozdulatlanul és szívta magába a bódító illatot, majd a fürdőszobába ment, ahol először is alaposan kimosta, utána pedig hajszárítóval megszárította az alsóneműt. Üldözték a gondolatok.
Minden kozmosz: kozmosz-álmodta a Nő. Mindegyikben létezik mennyország. Aki ott él, annak minden megadatik: folyón vagy köldökzsinóron keresztül - nem mindegy? S amikor a kozmosz új kozmoszt szül... Átkelés a Vörös-tengeren! Vissza

Fülszöveg

Mi (ki) Emese? Ihletgyár, posztipari múzsagépezet, maga a Tökély megtestesítője, a Végtelen tárgyiasítása - tudjuk meg a regényből. Emese valóban ideál, aki csupán azért nőnemű, mert az ember is valamikor adrogün, vagyis pároséltű volt. Az örökös keresés tárgya tehát egyfelől a hímnemű elbeszélő önkiteljesedése, önmagával való harmóniába kerülése. Emese ezen túlmenően világmetafora is: hiánya a világ értelmezhetőségének hiánya is, megközelítésének kísérletei pedig egyben a világ felfoghatóságának kutatására is irányulnak, a megfogalmazására, leírására tett próbálkozások pedig végső soron az irodalmi műalkotás létrehozására tett akciók, vagy éppenséggel álmok, hiszen az álom és valóság nem két egymástól elkülönülő tapasztalati sík Sándor Zoltán prózájában, hanem a realitássá szervesülő tapasztalás egymáshoz vonzódó, egymáshoz egyre inkább közelebb kerülő pólusa. A trilógiában "a valós élet irodalommá az irodalom életté próbál válni", és a szöveg felteszi a világ megismerése szempontjából döbbenetes kérdést: "melyik az igazi: aki ír, vagy akiről írnak?"
Fekete J. József Vissza