Sándor Pál

Előszó

Részlet:
"Sándor Pál tájai
Egy moziban járkáltam. Egy elpusztult, halott moziban. A székek, a széksorok már régen eltűntek. Csak a vászon lidérces, fehér foltja abban az alvilági homályban. A félig leomlott fal. Kövek, kőrakások, kupacok. Mozijegyek, gyűrött lapok egy ócska lavórban (Ki mosdott utoljára ebben a lavórban? Milyen kar merült alá, hogy az arca, a nyakra locsolja a vizet?) És valami olyan por a teremben!
Megálltam a vászon előtt.
Talán arra vártam, hogy mégiscsak feltűnik valaki. Egy régi, kedves arc. Buster Keaton, Chaplin, a Gish nővérek. Vagy éppen maga a mester, D. W. Griffith.
Lehet, hogy ott üldögélnek a kopott páholyroncsokban. A kőrakásokon. Ki tudja, talán körülöttem mászkálnak. Rámeredtem az üres vászonra.
Igen, mind itt vannak. Összegyűltek ebben a moziban. Jönnek, mennek. Fölemelnek egy elhajított mozijúságot, egy összegyűrt jegyet. Beszélni nem beszélnek. Hiszen mindig is jobban szerették a csöndet.
Megfordultam.
Sándor Pál állt mögöttem nyakas pulóverben, kötött sapkában. Kalóz egy régen elsüllyedt kalózhajóról. Alig lehetett hallani, ahogy megkérdezte: - Ez volt a mozid?
Én meg rábólintottam.
- Igen, ez volt.
Mosolygott a törmelékek között, valami csöndes diadallal. Mint aki valahonnan a ködből, a homályból elvarázsolta az emlékek moziját.
A házat is elvarázsolta. Azt az öreg házat a Gyár utcában." Vissza