Leperegnek a nyolcvanas évek/A kilencvenes évek és Bibó hagyatéka (dedikált példány)

Fülszöveg

Leperegnek a nyolcvanas évek
"... Az idő helyes érzékelésén azt értem, hogy csengettek, a század utolsó körében vagyunk. A történelemben ugyan nincsenek célszalagok, egy századforduló és egy napszakváltás között a sorsunk szempontjából semmi különbség, de éppen elég nagy a lemaradás ahhoz, hogy a várakozás bűn legyen. A komplex közelítésen pedig azt értem, hogy a végiggondolásnak és a tetteknek egyaránt érvényesülniük kell a gazdaságban, a társadalomszerkezetben, a legfelsőbb irányítási csúcsszférákban, és ugyanígy a kultúra, a tudomány, a művészet hatásképtelen, működészavaros intézményi szerkezeteinek felcserélésében. Ne feledjük, hogy a működőképesség éppen akkor csökkent le, a gondolkodás, a tudományos és művészi teljesítmény, az írói, általában az értelmiségi lét megbecsülése akkor szorult vissza, amikor a jövő legnagyobb emeltyűje világszerte éppen a gondolkodni tudás, az értelmiségi lét mint érték, az élet nagyobb szabadságával fokozható képességek kibontakoztatása. A helyzetet vagy megértik és a gyakorlatban érvényesítik azok, akiknek kezében a döntési lehetőség, intézményi erő és pénz van, vagy bármilyen igyekezet hiábavaló lesz. Ez persze vitákat ébreszt. Ezért nem lepne meg, ha bárki azzal vetné el gondolataimat, hogy jobbakkal, a nemzeti progresszió számára hatékonyabbakkal cseréli fel."
A kilencvenes évek és Bibó hagyatéka
"... amit ma megért, azt széles vonalon teljesítményei nyomán érti meg a századvég embere. A kérdést ezek után: hiábavaló volt-e, amit Bibó ha töredékesen is, ám érvényesen végiggondolt és ránk hagyott, talán felesleges is feltenni. Könnyelműség és végzetes kiábrándultság volna ugyanis. Hogy mi valósult meg eddig belőle? Nyersen felelnénk erre. Abból a tapasztalatból és bölcsességből, amit az emberi együttélés társadalmi-hatalmi szabályzattanához évszázadok során Európa keleties tájain összehordtak, ritkán valósult meg bármi, s ha mégis, akkor az, aki az ajánlatokat összehordta, nemcsak munkája eredményeivel, de az eltöltött nehéz életért cserébe nyerhető elégtétellel is aligha találkozott. Mégis, századokról századokra születnek olyanok, akiknek életidejét az ilyen irányú szellemi-gyakorlati foglalatoskodás tölti ki. Közöttük ebben a században az egyik legjelentősebb, alighanem a legszerényebb és a legnehezebb sorsú volt Bibó István. Történetének nincs tehát vége. Amit alkotott: támpont." Vissza