Földközelben

Fülszöveg

1968 nyarának egyik estéjén érkezik meg Fábik István egy budapesti lakás albérleti szobájába. Iratcsomók és egy hatalmas, több száz magnetofontekerccsel megrakott polc zsúfolódik a szobában. Lakója, egy fiatal szociológus, azt vizsgálja, milyen az életszerkezete annak az embercsoportnak, amelyhez látogatója is tartozik. Fábik végighallgatja magnetofonszalagra mondott válaszait, javít, kiegészít. A visszahallgatott életsors kemény, feszített részleteinek, az elmosódó emlékeket a tudat mélyéről előhívó álomszerű képeknek és az életével való elszámolás intellektuális bátoságának egymásba szövéséből és feszültségéből bontakozik ki a történet, melyben az író a sartre-i kérdésre keresi a választ: milyen annak az embernek a sorsa, aki átéli a szocializmus egész századot meghatározó születését, "végigéli a sztálini időket, és látja, hogy amiért harcolt, az ő közreműködésével, a szeme előtt változik meg, aztán ismért megtalálja önmagát, és megy tovább előre, lehet, hogy újabb tévelygések árán, de egy új korszak felé"?
A regény nem a történet sorrendjében követi nyomon Fábik életútját. Egy emberi sors szerkezetét és egy magatartást ábrázolva a személyiség kialakulásának-elvesztésének-visszaküzdésének folyamatát próbálja megszerkeszteni. A stílus természetesen fogja egységbe a drámai töltésű puritán párbeszédekkel és az objektíven tényszerű leírásokkal a regény vallomásszerű, intellektuálisan érzékeny rétegeit. Vissza