Előszó
Előszó a Sámsonhoz
"A Sámsont 1945 tavaszán, Békésen írtam. Március 1-én értünk le néhány batyuval s egy kiégett ház emlékével a hidaltan fővárosból, a május elején - biztos emlékem van rá -...
Tovább
Előszó
Előszó a Sámsonhoz
"A Sámsont 1945 tavaszán, Békésen írtam. Március 1-én értünk le néhány batyuval s egy kiégett ház emlékével a hidaltan fővárosból, a május elején - biztos emlékem van rá - megvolt a dráma úgy, ahogy mostanáig fennmaradt..."
Mint a megnyírt Sámson, aki észrevette, hogy hajával együtt az ereje is visszatér - jutott eszembe a Margit körúti hittanórákon belém rögzött történet. Sámson régi kép az én belső mitológiámban. "A rab Sámson kinőtt haja már tetőnket dönti" - jut eszembe két sor fiatal házas verseimből, mely csodálatos mód útban lévő első gyermekünket, a lázadó Sámson megkötözőjét üdvözölte. Később ő lett annak a hősnek a jelképe, aki már majdnemhogy szörnyeteg. A szent, a hős, a szörnyeteg, ez volt a három alak, egyben három rangfok (paradicsom, purgatórium és pokol), amellyel a történelem alakjait mértem, s a magam érvényesülési ösztönét irányítottam. A szent, a tökéletes életmű, világ és társadalom törvényeit derülten és győztesen betöltő ember. Első nagy regényem: az Emberi színjáték éppúgy, mint az utolsó, az Égető Eszter, őróla szólt. A hős, aki küzdelmében bár elbukik, föl tudja mutatni a jót: Az Utolsó kísérlet s legtöbb drámán az övé. A szörnyeteg: akiben megvan a nagyságnyersanyaga, de a minta s a példa nem tud kibontakozni benne: erényei daganatszerűen elfajulnak. Ő volt a félelmem, a tükör, melyet a világ tartott elém, a Gyász, az Iszony nőalakjai, minden kiválógásukkal efelé torzultak, utolsó drámáim közül az Eklézsia-megkövetés-ben, a II. József-ben, a Szörnyeteg-ben a világ álltam szörnynek látott emberben védtem: előbb a szentet, aztán a hőst. Ennek a szörnyetegiség, hősiesség, sőt szentség között tántorgó életnek volt jelképe számomra ő is, akit a magam , kinőtt haja' most megint eszembe juttatott."
Vissza