Salvador Dalí - Az aranykor

Előszó

Részlet:
"Álom vagy valóság? - Dali és a 20. század (Tóth Ferenc Tibor)
»Egyszerre voltam minden és semmi. [ ]
A meghatározatlanban és az elmosódottban lebegtem. [ ]
Lélektani terem nem a testemben kristályosodott ki,
hanem szétfolyt a végtelen térben«.
Salvador Dali

Salvador Dali a huszadik század sokat vitatott, de kétségtelenül az egyik legsokoldalúbb művésze. Műveinek perfekcionizmusát kevesen vonják kétségbe. Képeit a nagyközönség korában és talán napjainkban is első pillantásra azonban kaotikusnak, botrányosnak, őrült elme szüleményének találja. Dalit (és egyben a modern művészetet) nem kedvelők vagy nem értők tábora gyakran felteszi a kérdést: Művészet ez? A kérdést valójában így kellene átfogalmaznunk: Mi a művészet? A klasszikus felfogás értelmében a valóság hű és pontos visszaadása? Vagy ellenkezőleg: a bennünket körülvevő tárgyi világ reprodukálása az ember ehhez fűződő viszonyát kellene leképezze? Legyen a festészet kiindulási pontja lélektani, tárgya a valóságról alkotott képzelet? Talán legyen a művészet alapja a természetben rejlő forma? A gömb, a négyszög, a kúp, mint ahogy ezt a kubisták vallották? Összpontosítson a futuristák kiáltványa alapján a mozgásra, hisz a tárgyi világban nincs nyugalom? Legyen a cél az emberi szellem felszabadítása mind a külső, mind a belső kényszerek alól? A realitással szemben az álom, az elnyomott és kiélhetetlen vágy? A szürrealitás? Mi tehát a művészet? Dali válasza: »A művészet én vagyok!«
Bárminő excentrikusnak, különcnek, mégoly önteltnek is tűnhet ez a kijelentés, túlzónak semmiképp sem nevezhetjük. Dali egész élete, teljes munkássága maga a művészet. Szinte végig -vagy pontosabban átélte a teljes huszadik századot, magába olvasztotta, kristálytisztán ötvözte mindazon szellemi és az ebből táplálkozó művészeti áramlatokat, »izmusokat« amelyek a két világháborúval, forradalmakkal, ellenforradalmakkal, társadalmi mozgásokkal, a hagyományos értékrendek felbomlásával terhelt évszázadot jellemezte. Sajátos, mondhatnánk torz tükröt tartott a társadalom elé, kevesen értették csak meg, nem a tükör, hanem a valóság lett amorf.
Igazából Dali (s egyben az avantgardisták, különösen a szürrealisták) munkásságát akkor érthetjük meg igazán, ha azokat a század lélektani és társadalom-politikai közegében szemléljük." Vissza