Salvador Dalí 1904-1989

Előszó

„Minden reggel, amikor felébredek - írta a lágy órák és lángoló zsiráfok festője a lehető legnagyobb öröm az osztályrészem: Salvador Dali lehetek..." A katalán Dali, a hírnév és az arany megszállottja, termékeny festő volt, és beszélni is szeretett. Legszívesebben arról értekezett, mi a lángész titka. íme, Dali receptje: „Ó, Salvador, immár ismered az igazságot; ha lángészként viselkedsz, azzá is válsz!"
Hatéves korában szakácsnő szeretett volna lenni - ragaszkodott a szó nőnemű használatához -, hétévesen Napóleon. „Becsvágyam azóta csak nőttön-nőtt - mondta később -, csakúgy, mint megalomániám: ma egyetlen vágyam, hogy Salvador Dali legyek." Kora gyermekkorában festette első képét is. Tízévesen felfedezte az impresszionistákat, és tizennégy évesen a Pompiers-csoportot, a 19. század akadémikus zsánerfestőit. 1927-ben, huszonnégy évesen már Dali volt, s gyermekkori barátja, Federico García Lorca „didaktikus" ódát írt hozzá. Évekkel később elmondta, hogyan próbálta őt sikertelenül magáévá tenni a szenvedélytől elvakult Lorca. Hiába, Dali imádta a botrányt! A keresztségben a Salvador (spanyolul megváltó) nevet kapta, mivel - jelentette ki önmagáról a művész - sorsa arra szánta, hogy ő hozza el a megváltást a festészet számára, amelyet „az absztrakt művészet, az akadémikus szürrealizmus, a dada-mozgalom meg az összes anarchista »izmus« halálos veszélybe sodort".
Ha a reneszánsz korában él, géniuszát jobban elismerték és elfogadták volna. Elkorcsosult korunkban azonban (Dali saját megjelölése) örökös botrányhőssé vált. Még ha mára a modern művészet legnagyobbjai között tartják is számon, s Picassóval, Matisse-szal és Duchamppal állítják egy sorba, s ha sikerült is elnyernie a nagyközönség kegyeit, munkái változatlanul megdöbbentenek. Sokan továbbra is „őrültnek" kiáltják ki Dalit, hiába állította: „Egy őrült és köztem csak az a különbség, hogy én nem vagyok őrült!" Azt is többedszer kijelentette: „A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok." Amiként Monet is az egyetlen olyan impresszionista, aki egész életművében hű maradt ehhez az irányzathoz - pályatársai később mind elszegődtek a kubizmus, pointillizmus vagy fauvizmus zászlaja alá -, úgy Dali is az egyetlen hűséges, hamisítatlan szürrealista. Ez akkor is igaz, ha így nyilatkozott magáról: „Az elme malmai szakadatlanul őrölnek, és Dalit egy reneszánsz ember egyetemes kíváncsisága hajtja." Vissza