Nagyvilág 1999. szeptember-október

Előszó

Részlet:
"ANGELA CARTER: Farkasok társasága
Egy, csak egyetlenegy állat üvölt éjjel az erdők mélyén. A farkas maga a megtestesült ragadozó, és nemcsak gonosz, de ravasz is; ha pedig egyszer megízleli a tiszta húst, azontúl semmi más nem jó neki. Éjjel a farkasok szeme ég, mint megannyi gyertya, sárgásán, vörösen, de ez attól van, hogy pupillájuk a sötétségben meghízik és magába szívja a fényt az ember lámpásából, hogy aztán visszavetítse rá - a veszély vörösét; ha csak a holdfény tükröződik egy farkasszempárban, akkor hideg és természetellenes zöldben játszik, ásványi, átható színben. Ha éj borul az utazóra és hirtelen megpillantja ezeket a csillogó, rettenetes flittereket a fekete csalitosra öltve, akkor, hacsak meg nem dermed a félelemtől, tudja, hogy futnia kell.
De nem is lehet mást látni az erdei mészárosokból, csak a szemüket, ahogy láthatatlanul az ember szagára gyűlnek, ha az balgamód későn megy át az erdőn. Olyanok, mint az árnyak, mint a szellemek, egy rémséges gyülekezet szürke tagjai; hallod? ez a hosszú, reszkető üvöltés! a dalba fogott, hallhatóvá vált félelem.
A farkasok dala már önmagában gyilkol, ott van benne a szétmarcangolásod hangja, a szenvedésedé. Tél van és nagyon hideg. Ezen az erdős-hegyes területen a farkasoknak nincs mit enniük. A kecskéket és birkákat gondosan istállókba zárták, a szarvasok elvándoroltak a déli lankák megmaradt legelőire - a farkasok soványak, kiéhezettek. Olyan kevés hús van rajtuk, hogy meg lehetne számolni a bordáikat az irhájukon át, ha hagynának időt rá, mielőtt ugranak. Az a habzó állkapocs; a kilógó nyelv; a nyál a szürke húson - az éjszaka és a vadon összes veszélye közül, a szellemek, a manók, a gyerekeket nyárson sütögető óriások közül, az áldozataikat ketrecekben hizlaló gonosz boszorkányok közül a farkas a legrosszabb, mert nem hallgat a józan érvelésre.
Az ember állandóan veszélyben van az erdőn, ha nem jár ott senki más. Ha valaki belép az óriás fenyők kapuzatán, és a csapzott ágak beléakaszkodnak, csapdába ejtik az óvatlan utazót, mintha a vegetáció maga is részese volna a farkasok összeesküvésének, mintha a gonosz fák a barátaik helyett állítanának csapdát - az ember reszketve és végtelenül óvatosan lépjen be az erdő boltívein, mert ha csak egy pillanatra letér az ösvényről, a farkasok felfalják." Vissza