Sallustius

Előszó

Az i.e. első század, amelyben Sallustius is élt, a római történelem egyik legmozgalmasabb korszaka. Ez a század a libera res publica bukásának és a katonai diktatúra létrejöttének a kora volt. Róma ekkor - nagyrészt Pompeius és Caesar hódításai következtében - az antik Mediterraneum addig leghatalmasabb államalakulata lett. A megnövekedett feladatoknak a több évszázados múltra visszatekintő köztársasági államforma már nem tudott megfelelni, ugyanakkor a rabszolgatartó társadalmat belülről is rendkívül súlyos megrázkódtatások érték. Nemcsak Spartacusék döbbenetes erejű lázadása, hanem a szabadok társadalmán belüli rétegek és csoportok egyre kíméletlenebbé váló küzdelme is azt fejezte ki, hogy a rabszolgatartó társadalom léte és a továbbfejlődés lehetőségének biztosítása köztársasági keretek között lehetetlen. Egyre erőteljesebben jelentkeztek a megoldás irányába mutató monarchikus tendenciák. Sullától Caesar diktatúráján keresztül szinte egyenes út vezet Actiumig. Augustus principatusa a legiókra támaszkodva s a szabadok különböző rétegei és csoportjai között lavírozva hosszú időre megoldotta a rabszolgatartó társadalom válságát. A principatus - köztársasági látszatformái ellenére is - új politikai keretek között, a korábbinál szélesebb társadalmi és földrajzi alapokon nyugvó fejlődés számára nyitott utat.
A társadalmi erők harca nemcsak politikai téren, hanem az eszmék, az ideológia síkján is a korábbinál hatványozottabb mértékben jelentkezett. A hagyományos gondolkodás, a múlt konzervatív eszméihez való ragaszkodás is válságba került. A sztoicizmus és különösen az epikureizmus térhódítása mellett a legkülönfélébb keleti eszmék és eszmeáramlatok találtak termékeny talajra a birodalomban, mindenelőtt magában Rómában. Az ádáz politikai küzdelem, az új filozófiai és politikai eszmék beáramlása és rómiavá formálódása idézte elő az irodalom és a kulturális élet más területein azt a "robbanásszerű" változást, amely ezt a századot s főleg annak második felét a római kultúra aranykorává tette. Az irodalom különböző területein végbemenő formai és tartalmi változások visszatükrözték és egyúttal befolyásolták a társadalom életében lejátszódó változásokat. Mindenekelőtt a neóterikusok költészetére, Cicero, Lucretius munkásságára, Caesar és Sallustius irodalmi tevékenységére kell gondolnunk. Nem véletlen, hogy a tett emberei zömükben írók is voltak vagy azokká lettek (pl. Sulla, Cicero, Caesar, Brutus, Sallustius stb). A római társadalom életében ebben a korban vált először igazán és véglegesen az írás maga is a politikai harc részévé, a mű pedig harci eszközzé, s ez oly magas szinten történt, amilyenen többé nem is ismétlődött meg. Vissza