Előszó
Kevés termelési ág szenvedett a háború alatt olyan súlyos veszteséget, mint a magyar tejet feldolgozó ipar. Sok évi fáradságos munkánk gyümölcse, a falusi tejszövetkezetek szép hálózata,...
Tovább
Előszó
Kevés termelési ág szenvedett a háború alatt olyan súlyos veszteséget, mint a magyar tejet feldolgozó ipar. Sok évi fáradságos munkánk gyümölcse, a falusi tejszövetkezetek szép hálózata, tökéletesen szétesett, vajtermelő központjaink egyetlen kivétellel megszűntek, sajttelepeink közül alig egy-kettő dolgozott, az is inkább csak tengődött. Megszenvedte azt mindenki, hiszen a háború befejeztével magyar vajat vagy sajtot aranyért sem igen lehetett kapni. Legjobban megszenvedtük azonban mi a tejgazdaság terén dolgozó elméleti és gyakorlati szakemberek, akikre az összedőlt épület romjainak eltakarítása és új, lehetőleg a réginél szilárdabb és hatalmasabb épület alapjainak a megvetése hárult. A helyzet kétségbeejtőnek látszott, de hála a magyar föld ősi erejének és nemzetünk szívós élni akarásának, az újjáépítés hatalmas léptekkel haladt előre.
Igaz, hogy tejszövetkezeteink újjászervezése még csak a kezdet kezdetén van, de a kilátások biztatóak. A megszűnt tejszövetkezetek helyébe sok, főként kisebb magánvállalat létesült, s ezek jó nagy része, talán öntudatlanul, de biztosan készítik elő a szövetkezeteknek a talajt.
Ez a magánvállalkozási kedv szülte azt, hogy a tejtermékekben ma már nem szorulunk a külföldre, sőt azon kell gondolkoznunk, hogy a felesleget miként tudjuk jól értékesíteni. És itt van egy bökkenő, amely nem új ugyan, mert már a háború előtt is elég bajunk volt vele, de annál nehezebb. Ez a minőség kérdése. Kétségtelen, hogy egyes jobb termelőink bármiféle sajtból vagy vajból oly minőséget produkálnak, mely nemcsak eléri a legjobb külföldi termékek minőségét, de azt felül is múlja. A tömeg azonban, különösen a kisebb termelők sajtja, de a vaja is sok kívánnivalót hagy.
Vissza