Ságvári Évkönyv 1997-1998

Előszó

A Ságvári évkönyv újabb számát tartja kezében a boldog olvasó. Boldog, ha másért nem is, azért, mert ez a kis kiadvány újra elkészült. Most már hagyomány, hogy így van, már nincs benne semmi szenzáció, legföljebb a hiánya lenne feltűnő. Ezúttal is benne van minden, ami kell: a diákok, akik ebben az évben tanultak itt (vagy legalább jártak ide), a tanárok, akik még mindig kitartanak, a legfontosabb tanulmányi versenyek és sportesemények eredményei, és valami módon bizonyára benne kísért a NAT szelleme (ha feltehető, hogy a meg nem születettek is szellem alakban járnak a világban). Ugyanakkor természetesen más is ez az évkönyv, mint az eddigiek, hiszen új arcok jelentek meg benne, a régiek eltűntek vagy megváltoztak: szakáll serkent a tavalyelőtti kis lurkók arcán, a lányok arc- és hajszínezése is láthatóan megváltozott, amint talán még a fekete-fehér képeken is felfedezhet a figyelmes olvasó. Van azonban a szerencsére állandó dolog is életünkben: a tanárok képe évek óta nem változik, mi , úgy látszik remekül tartjuk magunkat. És nem változik sajnos az a jelenség sem, hogy az osztályok "arcképcsarnoka" foghíjas, vannak, akik szerénységből vagy távolságtartásból kerülik a képes jelenlétet. Pedig nagy felidéző ereje lesz ezeknek a képeknek, majd ha már csak távoli emlékként gondol vissza valaki a ságváris évekre, és az unokájának akarja mutogatni, milyen is volt nagytata vagy nagymama, amikor még... Arra már talán nem is fog emlékezni, hogy milyen volt a tél ebben az évben, hogy a fűtés nem működött mindig tökéletesen, hogy rövid tavasz után tikkasztó koranyár támadt ránk; azt talán észre sem vette, hogy a tanév során a tanárok a szokásosnál is ábrándosabbak voltak, hiszen az iskola új pedagógiai programját fogalmazgatták-ízlelgették magukban, de azok a képek mégiscsak emlékeztetni fogják valamire. Vissza