Előszó
Részlet a kötetből:
Tücsök
Tücsök nem volt nagy és nem volt kicsi, csak amolyan közepes forma, hosszúszőrű kutya. Fajtáját tekintve leginkább korcs. Nem volt olyan elegáns, mint egy vizsla, nem...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
Tücsök
Tücsök nem volt nagy és nem volt kicsi, csak amolyan közepes forma, hosszúszőrű kutya. Fajtáját tekintve leginkább korcs. Nem volt olyan elegáns, mint egy vizsla, nem volt olyan erős, mint egy kuvasz, de ö volt Tücsök, a mindig vidám, lihegve futkározó játszótárs.
Hófehér, hegyes fogai senkiben nem keltettek félelmet. Hogyan is kelthettek volna, amikor a két, önmagában félelmetesnek tűnő fogsor közül állandóan kilógó piros nyelve, okos, barna szeme barátságossá, sőt, szeretetreméltóvá varázsolta ábrázatát.
Igen, ha jól emlékszem, mi nagyon szerettük kis barátunkat.
Megengedtük, hogy a kerékpárunk után loholjon, vagy visszahozza az eldobott labdát. Jól mulattunk, amikor kolbászdarabokat húzkodtunk az orra előtt, és ő bánatosan vakkantott, amikor látta, hogy becsaptuk és a finom falatokat nem neki szántuk. Arra soha nem gondoltunk, hogy szegény jószág ezeket a mulatságokat talán nem találja olyan vidámnak. Honnan is tudhattuk volna, hiszen Tücsök maga volt a szeretet. Boldog volt, ha megsimogattuk, vagy dobtunk neki egy szelet kenyeret. Fenyítéseinket Is olyan megadással tűrte, mintha direkt élvezné. Ki tudja? Talán azt gondolta, hogy az is valami remek móka?
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal