Előszó
OKOS SZEKÉR
A kaszárnya körül nyüzsög a föld. Otromba ládákkal, tarisznyákkal és zsákokkal újoncok jönnek. Tarkák, rongyosak és ember létükre úgy ömlenek, mint a barmok.
De a virág, amellyel...
Tovább
Előszó
OKOS SZEKÉR
A kaszárnya körül nyüzsög a föld. Otromba ládákkal, tarisznyákkal és zsákokkal újoncok jönnek. Tarkák, rongyosak és ember létükre úgy ömlenek, mint a barmok.
De a virág, amellyel telerakták a lányok, széppé teszi őket.
És erőssé az, hogy sokan vannak.
Ellepik az egész kaszárnyát és ülepedni kezdenek. A kiszolgált katonák helyére telepednek, akik fütyörészve készülődnek a hazavivő útra.
A napos végigjárja a megdagadt termeket és neveket ordít. Négy kiszolgált katona nevét. Eléhalássza végre mind a négyet és közli velük a parancsot:
- A századparancsnok úrnál rögtön megjelenni!
Tisztogatják magukat a legények. Gombolkoznak, oldalfegyvert kötnek és megindulnak. Útjukban mindenünnen, mint a csigák, undok és szarvas okok másznak elé a félelemre. Szorongásukban párosan mennek, mintha testvérek volnának. Pedig mégcsak nem is egyazon nemzetbe valók, hanem négyen háromféle nyelven beszélnek.
Aki elől megy és balról, az Dániel, a földim.
Szakaszvezető.
A másik három is az. Nem beszélnek, csak fogdossák és ölik a sok futkosó rossz gondolatot; és nézik a vékony cérnaszálat, amelynek a végén úgy lóg a szabadságuk, mint egy megijedt, kövér pók.
Vissza