Neveléstörténeti szöveggyűjtemény

Előszó

Részlet a könyvből:
Attól kezdve, hogy a gyermek szót ért, a dajka, az anya, a nevelő és maga az atya is azon versengenek, hogy a lehető legderekabbá tegyék. Ezért minden tetténél és szavánál figyelmeztetik és rámutatnak: íme, ez helyes cselekedet volt, az helytelen; ez szép, az rút; ez istennek tetsző, az bűnös; ezt tedd, azt kerüld. Azt szeretnék elérni, hogy önként engedelmeskedjék; de ha nem engedelmeskedik, fenyegetésekkel és verésekkel térítik az egyenes útra, éppen úgy, mint ahogyan az ember egy meghajlított és meggörbített fadarabot kiegyenesít. Ezután iskolába küldik; a tanítótól elvárják, hogy jóval több gondot fordítson a gyermek helyes magatartására, mint az elemi ismeretekre és a kitharajátékra. A tanítók meg is felelnek ennek a kívánságnak, és miután a gyermek megtanulta a betűvetést, s már annyira vitte, hogy az írott szöveget is úgy érti, mint azelőtt a beszédet, kezükbe adják a nagy költők költeményeit, hogy ezekkel is megismerkedjenek. Sőt, e költeményeket könyv nélkül is megtanultatják velük, hiszen számos erkölcsi tanulságot meríthetnek belőlük, ezen kívül pedig a régmúlt idők kiváló fiainak viselt dolgaiból, valamint azok magasztaló dicséretéből is okulhatnak. így olyan példák állnak a gyermek előtt, amelyek becsvágyát felkeltvén, utánzásra serkentik, és arra buzdítják, hogy törekedjék hozzájuk hasonlóvá lenni. A kitharajáték tanítói ugyancsak hasonló célokat akarnak elérni: a józan mérséklet erényét ápolják, és arra ügyelnek, hogy az i^ak rossz útra ne térjenek. Ezenkívül, amikor a növendékek megtanultak már a kitharán játszani, másfajta kiváló költők: lírikusok verseivel ismertetik meg őket, amelyek kitharakisérettel való előadásra meg is zenésítenek. Minden törekvésük arra irányul, hogy a ritmusokat és harmóniákat szilárdan bevéssék a gyermek lelkébe, hogy megfékezettebbek legyenek, és hogy ritmikusabbakká, valamint harmonikusabbakká válván jobban meg tudjanak felelni a beszéd és a cselekvés kötelezettségének. Mert az egész emberi életnek szüksége van ritmusra és harmóniára. E mellett még a tomamesterhez is elküldik a gyermeket, hogy teste edzettebbé válván, segítségére lehessen a már helyes irányba fordított erkölcsi belátásnak, hogy később testi gyengeség miatt a háborúban vagy a gyakorlati élet más terén a gyáva ember szerepére ne vállalkozzék. És minél többet tehet egy szülő, annál többet nyújt gyermekének a nevelés terén. A legtöbbet pedig a leggazdagabbak tehetik, ezért az ő gyermekeik azok, akik a velük egykorúak közül a legkorábban kezdenek iskolába járni, és legkésőbben fejezik be tanulmányaikat. Miután pedig elhagyják az iskolát, az állam parancsára meg kell ismerkedniök a törvénnyel, hogy szerintük rendezzék be életüket és cselekedeteiket ne kényük-kedvük szerint irányítsák. Mint ahogy a tanítók is úgy adják a viasztáblát az írásban még járatlan gyermek elé, hogy palavesszővel előre megvonalazzák, kényszerítve őt, hogy írását a sorokkal vezettesse, az állam is törvényeket ír elő - régi idők derék törvényhozóinak találmánya ez - , követelésükre kényszerítve uralkodókat és alattvalókat. Azt, aki túlteszi magát rajtuk, megbünteti; és a büntetés neve tinálatok is, mint sokhelyütt másutt: helyes útra térítés, minthogy a törvény mutatja meg a helyes utat. Amikor hát mind a magánéletben, mind pedig a közéletben ily nagy gondot fordítunk az erény ápolására, kell-e még csodálkoznod és kételkednek, Szókratész, ha azt állítom, hogy az erény tanítható? Nem, ezen valóban nem kell csodálkozni: jóval csodálatosabb lenne, ha nem lenne tanítható. Vissza