Gyalogszafari - Erdei Tanösvény út

Előszó

Részlet:

Dolomit sziklagyep
A Budai-hegység a Dunántúli-középhegység részét képezi, nyugaton a Gerecse-hegységtől a Zsámbéki-medence, északon a Pilis-hegységtől a Pilisvörösvári-árok választja el. Keleti határát a Duna, déli határát a Kőér-patak völgye és a Budaörsi-medence képezi. A Budai-hegység legjelentősebb területein 1978-ban 10234 ha-os területen létrehozták a Budai Tájvédelmi Körzetet. A hegység főtömegét a földtörténeti középkor elején a középső és felsőtriászban keletkezett karbonátos kőzetek: dolomitok és mészkövek alkotják. A tájvédelmi körzet természetvédelmi szempontból legjelentősebb területe a fokozottan védett Szénás-csoport. A Kis- és a Nagyszénást a pannon flóra bölcsőjének nevezték el, mivel a feltevések szerint innen jutottak le a növények a Duna-Tisza közének homokos részeire. Ez a növényföldrajzi elmélet az ún. "Ős-Mátra-elmélet", Borbás Vince nevéhez fűződik. Az elmélet lényege, hogy a síkságokkal határos dombos területek, alacsony hegyek a síkságoknál alkalmasabbak a régi maradványfajok megőrzésére. Magyar kutatók vizsgálták a Balkán 2500 m-nél magasabban fekvő sziklagyepjeit és azt tapasztalták, hogy a vegetáció majdnem ugyanolyan mint a 200-250 m magasan fekvő pilisszentiváni dolomitdombokon. A különleges flórájú dolomitkopárok valamennyi növényfaja védett hazánkban, mint pl. az ezüstvirág (Paronychia cephalotes), a terpedt koronafürt (Coronilla vaginalis), a gombos varjúköröm (Phyteuma orbiculare), a pannon borkóró (Thalictrum minusssp.pseudominus), a magyar gurgolya (Seseli leucospermum), a pilisi len (Linum dolomiticum). A magyar flóra legértékesebb bennszülött növényfaja a pilisi len (Linum dolomiticum), amely a jégkorszak előtti melegebb időszakból származik. A világon egyedül a Budai-hegységben, Pilisszentiván közelében, a Kisszénáson kb. 100 ha-os területen, nyílt- és zárt dolomit sziklagyepekben fordul elő. Magjainak csírázásához talajlakó gombák jelenlétére van szükség, ezért mesterséges körülmények között nem szaporítható. Vissza