Előszó
Részlet a könyvből:
RUDOLF TRÓNÖRÖKÖSRŐL
Még előttem áll daliás alakja, — még látom nyájasan mosolygó arczát, — még hallom rokonszenves csengésű szavait, — még álmodom az álmot jövendő nagyságáról — s a toll nem akar megmozdulni kezemben, hogy ezt a szót leírja visszaemlékezés.
Nem tudok megválni a képtől, a mit magamnak alkottam a ilyen lesz ő a közel, a távol, a messze jövőben: babérral, majdan koronával a fején : vezérlő szelleme egy eszményi korszaknak!
S neki még a jövendőre sem kellett várnia; már a jelen idő meghozta magas küldetését. Mint a szivárvány, mely két látóhatárt áthidal, az ő lelke kötötte össze a szellem és a fegyver két régióját. A «-toll» és a «kard- megtanulta egymást becsülni, ugyanabban a kézben egyesülve ; harczra készülni ugyanegy czél, egy eszme diadaláért. Kibékítő gondolat volt, hogy a kinek hivatása a hadsereg élén állni egykoron, az a béke munkásai között is az első helyet választotta ki magának.
Monarchiánk sajátszerű tömbülésében szerencsés tényező volt az Ő alakja. Magyar az osztráknál, osztrák a magyarnál, ha szívesen látott is, de még is csak «vendég . Ő nála mind a kettő, együtt és egyszerre, otthon érezte magát. O tudta azt, hogy a szeretet hajszála erősebben köt össze, a megbecsülés mágnese elválhatatlanabbul tapaszt össze népeket és országokat, mint a törvény vas kapcsai.
A sors áldó kedvében látszott őt e monarchia népeinek ajándékozni. Harmincz év előtt, midőn a szent keresztségben a Rudolf nevet kapta, egy magyar tudós e névből ez anagrammát rakta össze: Fordul. S az anagrammában jóslat volt: kedvező hazánkra, a többi tartományokra, a korszellemre, a népfejlődésre nézve.
A természettől a legnemesebb hajlamokkal, egészséges véralkattal, sokoldalú szellemi tehetségekkel megáldva, szerencsésen választott nevelők oktatása mellett, a korszellemnek dicsekedésére váló ifjúvá képezte ki magát. Nem az in usum Delphini íródott könyvekből tanulta megismerni a történelmet és a bölcseletet: korán nyilatkozó szabadelvű hajlama követelte a teljes világosságot. Felséges Atyjának az volt az utasítása a tanáraihoz: tanítsák a fiamnak azt. a mi igaz. S ezt az ifjú királyfi ezzel egészíté ki: mindent meg akarok tudni. És tanult vas szorgalommal, lángemlékezettel, tanárait gyermetegen szeretve. Azok között három magyar volt: Rimely, a magyar nyelvet és irodalmat, Bartoss, a magyar közjogot, Rónay Jáczint, a magyar történelmet és szónoklatot tanítá a trónörökösnek.
Gyorsan felfogó ész, messzelátó tekintet és hatalmas szívbeli ösztön kellett, hogy egyesüljön nála, a midőn zsenge ifjú korában nem csak a katonai, de a polgári életpályákon uralgó tudományokat is alaposan elsajátítva, azokon kívül mind a modern, mind a klasszikus irodalom remekeivel is megismerkedett, mindannyinak az eredeti idiomáján ; de még ezeken kívül mindazoknak a népeknek a nyelvét is elsajátítá, a melyek fölött uralkodni egykor hivatása fogott lenni, azok között különös tökélylyel és autochthon helyes szófűzéssel írta és beszélte a magyart s közjogunk tételeiben oly jártas volt, mint bármely szaktudós.
Könyvtára, mely ezerekre menő kötetekből áll, tanúskodik róla, hogy kedvencz tanulmányai voltak a népisme és a természettan. Ez az a két tudomány, melynek előbbre vivői az emberiség jóltevői közé sorozandók.
Vissza