Nagykövet voltam Magyarországon

Előszó

A Cseh-Szlovákia, illetve Szlovákia és Magyarország közötti kapcsolatok megragadására irányuló minden (nem csupán a közelmúltat, hanem az elmúlt évszázadok főbb fejlődési irányait is magába foglaló) kísérlet, amely ráadásul sub specie személyes, tehát szubjektív tapasztalatokon nyugszik, félreértések, sőt még viták okozója is lehet. Amikor e felismerés ellenére mégis úgy döntöttem, hogy nyilvánosságra hozom az 1990 és 1993 között írott feljegyzéseimet, s azokat kiegészítem egy később született írásommal, amely tovább árnyalja az adott témát, akkor mindenekelőtt szerettem volna elszámolni valamivel. Talán kissé szerénytelenül de úgy gondoltam, hogy ezek a feljegyzések egyfajta sajátos beszámolót adhatnak a mi magyarkérdésünkről, de az én magyarkérdésemről is, amellyel már több évtizede foglalkozom több-kevesebb intenzitással.
Úgy véltem, hogy a műfaj (emlékirat) szubjektivitása ellenére nem csupán az én, hanem a mi ügyünkről, tehát cseh-szlovák, illetve szlovák ügyről van szó. Az én pozícióm pedig, Cseh-Szlovákia utolsó magyarországi nagykövete voltam 1990 júniusától 1992 végéig, elválaszthatatlanul felölelte mindkét dimenziót. Ha ugyanis a bonni csehszlovák nagyköveti posztnak vitathatatlanul mindig volt egy sajátos cseh dimenziója, akkor a magyarországi nagyköveti posztnak is mindig volt egy hangsúlyos szlovák vetülete, amely Cseh-Szlovákia felbomlása után kézzelfoghatóan be is bizonyosodott. Vissza