Előszó
Részlet:
"Istenítéletes idő volt. Olyan vihar volt, hogy az emberek és az állatok félve elbujtak, a füvek lefeküdtek, a vizek lapultak, a fák sírva hajladoztak és csak a szikkadt kőhegységek...
Tovább
Előszó
Részlet:
"Istenítéletes idő volt. Olyan vihar volt, hogy az emberek és az állatok félve elbujtak, a füvek lefeküdtek, a vizek lapultak, a fák sírva hajladoztak és csak a szikkadt kőhegységek meredeztek lelketlen közönyükkel felfelé, ahonnét bőgve, gyujtva, ölve égzengés sistergett alá.
E földetszorongató viharban fedetlen fővel állt egy férfi. Az emberfeletti erők elől nem rejtőzött tető alá vagy fütött szobába; lehet, hogy az emberfeletti erők édestestvére. Pedig nem hasonlított a mithoszi rémekhez, sem az ősi kultusz sötét óriásához, aki az oroszlánt hóna alatt hordta és az óriáskigyót pálcaként kezében tartotta.
Ez a férfi százötven éves.
Százötven évvel ezelőtt született, anya szülte - s még nem halt meg. Élete a halál angyalának és a kopás törvényének ellenállt.
Természettudósok, orvosok, filozófusok, papok, kik az élet és halál okaihoz értenek; anyakönyvvezetők, bábák, temetővállalkozók, sírásók, kik a halált adminisztrálják, a rejtély előtt bámulva álltak volna. A rejtélyről azonban még igaz poéták, szívtiszta kézmívesek, együgyű halászok és más nemes népek sem tudtak. A rejtélyt csak ő, egyesegyedül ő ismerte."
Vissza