Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét

Előszó

Részlet a könyvből:
"De nem ölég messzi, - gondolta az öreg katona roppant bajusza alatt és nézegetett arra napkelet felé. - A högyrű se látni elég messzi!
Nem látott semmit sem, csak erre is hegyeket, meg arra is hegyeket. Olyan hegyek laknak ezen a tájon, hogy ha a darab felhők az ég tetejéről mind lesuvadnának és kősziklákba fagynának, akkor se volna ilyen a szegedi pusztán.
Hiszen azt szeretné az öreg katona látni. Csak épen azt, a szögedi szép kigyalúlt síma pusztaságot." Vissza

Fülszöveg

Móricz Zsigmond életművének betetőzése kétségtelenül a Rózsa Sándor. Ebben a művében jutott el a nagy író a társadalmi fejlődés, az osztályviszonyok művészi elemzésének legteljesebb kifejezéséhez. Regényét, monumentális tehetségének minden erejével, a "számon kívül maradtak" tömegének, a nincsteleneknek szentelte. meg is mondja: "Nem életrajzot írok, hanem mesét, nem egy rablót akarok glorifikálni, hanem egy mesehőst... Rózsa Sándor valóságos szimbólum." Móricz regénye távol áll mindennemű hamis betyár-romantikától. Rózsa Sándor eszköz ahhoz, hogy az író megszólaltassa a társadalom kisemmizettjeit, s hogy lemeztelenítse és teljes valóságában ábrázolja a nemesi úri világot. Ebben a formában valósítja meg Móricz Zsigmond azt, amit előtte a magyar irodalomban senki olyan mélyen nem tudott megoldani: az urak történelme helyett kőbe véste 1848 igazi történelmét - a népét, s a történelem szintjére léptette azokat, akiket eddig kizártak onnan. Móricz ezt akkor tette, amikor csúcspontját érte el a Horthy-rendszer uralkodó osztályainak fasiszta, népelnyomó politikája. Az 1942-ben megírt Rózsa Sándor második kötetének lapjain szinte vezérmotívumkén jelennek meg újra és újra Petőfi Sándor hallhatatlan sorai:
Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e úgy egy kicsit a
Nyakatok?
Abban a korszakban amikor a hivatalos történetírásban az 1848-as forradalom nemesi felkeléssé vált, Móricz számára egyetlen fáklyalángként égő kérdés létezik negyvennyolcból: a jobbágyfelszabadítás. S ebben nemcsak a száz év előtti személyeket tükrözi. Regénye, első sorától az utolsóig zúgja azt amit 1941 végén ír: "Nem bírjuk tovább a népnyomort."
Bár általános történelmi felfogásban Móricz Zsigmond sem tudott szabadulni korának áldatlan befolyásától, mégis a Rózsa Sándorban lehetetlen nem felfedezni, hogy az író, alapvető változásért, forradalomért kiált.
Móricz Zsigmond nem érte meg a felszabadulást. Műve azonban, melyet egész élettapasztalatával és korfestő tollának minden tehetségével alkotott meg, ma eljut azokhoz akiknek írta, s a szocializmust építő milliók mély tanulságot merítenek belőle. Vissza