Rövid dinamikus pszichoterápia

Előszó

Alig több mint tizenöt év telt el a Dinamikus Rövidterápia I. Nemzetközi Kongresszusa óta, amelyet Montrealban tartottak 1975 márciusában. A rákövetkező években ez az új irányzat nagy népszerűségre tett szert a pszichoterápiás alkalmazások által befogott világban. Ehhez sok tényező járult hozzá. Az egyik legfontosabb talán az, hogy több szisztematikus kutatás is hitelesítette a dinamikus rövidterápia tudományos megbízhatóságát. Valószínűleg hasonló irányba hathatott a biztosítótársaságok állandó, sürgető igyekezete, hogy a pszichoterápiás szolgáltatások finanszírozását belátható időre (általában 20-30 ülésre) korlátozzák. Ez arra indítja a terapeutákat, hogy rövidebb és hatékonyabb pszichológiai kezelésformákat találjanak. A harmadik ok véleményem szerint az utóbbi években egyre jelentősebb pszichofarmakológiai kutatás és tudás, amely - különösen bizonyos szorongásos állapotok kezelésében - komoly versenytársa lehet a pszichoterápiának. Ennek hatásából semmit nem von le, hogy ugyancsak gyakran lehet találkozni a pszichotrop szerekkel történő jatrogéniával, illetve gyógyszer-dependenciával. Az első két nemzetközi kongresszus (Montreal 1975 és 1976) összehozta Dávid Maian (London), Peter Sifneos (Harvard) és Habib Davanloo (McGill University) munkásságát. Az r ugyancsak Észak-Amerikában tartott III. Nemzetközi Szimpózium 1977-ben Los Angelesben újabb egyetemi kutató centrumok érdeklődését és csatlakozását hozta, közel 1000 pszichiáter, analitikus, pszichológus és professzionális humán segítő gyűlt össze a világ minden részéről. A kongresszusokon az egyik központi téma a különböző iskolák munkája közötti egyezések és különbözőségek megvitatása volt, különösen pedig a két fő vonal, a Nagy-Britanniában Bálint Mihály, az USA-ban pedig Franz Alexander nyomán létrejött rövidterápiás szemlélet találkozása. Ebbe azóta további kutatók kapcsolódtak be, mint Judd Marmor (University of Southern California), Saul Brown, Sámuel Eisenstein és Manuel Straker (UCLA), Hans Strupp (Vanderbilt), Mardi Horowitz (University of California, LA), Jorge de la Tőrre (Houston), Joseph Zaiden (New York), Roland Pierlot és munkatársai (Louvain), illetve Dániel Luminet (Liege) Belgiumból, Pierre Schneider (Lausanne) és még lehetne sorolni. A nagy nemzetközi eseményeken túl számos nemzeti és regionális szeminárium, audiovizuális kiképzés is zajlott, illetve zajlik a jelenben is (többek között H. Davanloo immár rendszeres nyári kurzusai Svájcban). Ezek plasztikusan fejezik ki, milyen igény van a pszichoterápiával foglalkozók „társadalmában" az analitikus megalapozottságú rövidterápiás módszer iránt. A pszichoterápiás szemléletnek és eszközrendszernek különösen a II. világháborút követő, mára szinte mérhetetlen bővülése és a pszichoterápia, mint tudomány elleni támadások valószínűleg hozzájárultak ahhoz, hogy ma nem fogadnak olyan heves és ellenséges kritikák egy-egy újabb módszert, mint amilyen a pszichoanalitikusok reagálása volt Alexanderrel és követőivel szemben a 40-es években történt jelentkezésükkor. A dinamikus rövidterápia esetében azonban valószínűleg az is közrejátszhatott az elfogadásban, hogy több hiteles kutatás támasztotta alá az eredményeket, és a képzésben bemutatott video-demonstrációk nem maradtak hatás nélkül. Vissza