Rougon kegyelmes ur I-IV./Concourt Edmond és Jules

Előszó

Zola nagy regénysorozata első művét, a La Fortune des Rougon-t 1868 telén kezdte írni és 1869 májusában fejezte be, de csak 1870 június végén jutott ahhoz, hogy munkájának első fejezetei megjelenhessenek, a Le Siécle című lapban. Három héttel később kitört a háború, a lap a regény közlését megszakította és folytatásának meg végének kiadását csak nyolc hónappal később kezdte meg. Zola tehát még alig fogott hozzá regénysorozata részletesen kidolgozott tervének megvalósításához, azt az uralmat, amelyet vádolni akart, már elítélte és kivégezte a sors. Mire hatodik művének, Son Excellence Eugéne Rougon-nak megírására került a sor, minden izgalom és harag nélkül, a történetíró nyugalmával gondolhatott arra a letűnt uralomra, melynek vezetőit és támaszait akarta bírálgatni ebben a könyvében. Így nem forgott abban a veszedelemben, ha nagy tehetsége nem is óvta volna meg ettől, hogy a második császárság előkelőségeit jellemző munkája olyan, idővel értéktelen pamfletté váljék, amilyen például a Zolát kicsinylő Léon Daudet akárhány regénye.
Nem szatírát találunk itt, hanem történelmet. A császárné, aki rokonsága érdekét elébe helyezi Franciaország javának, - a császár, akire az országot legégetőbben érdeklő elhatározásaiban is az utóljára látott szoknya van a legnagyobb befolyással, - a császárság hívei, akik egymás közt osztogatják el azt, ami az egész országot illeti, - a miniszterek, akiket mindenben a hatalom elhódításának és megőrzésének gyógyíthatatlan szenvedélye vezet - a koncleső politikusok, akik mindenre készen szolgálják a hatalmon levőt, de mihelyt ennek napja kezd letünedezni, rögtön elárulják és afelé fordulnak, akitől új kegyeket várhatnak, - a kalandorok sokasága, akiknek itt tág terük van az érvényesülésre és akik mindig képesek a kesztyűskézzel való gyilkolásra, - a kétes egzisztenciák, akik abból élnek, hogy ismerik a szennyes multúak titkát és hallgatási díjat csikarnak ki ezektől, - és a többi hasonló alak: mindez történelem. Vissza