Rombadöntött és felépített templomaink

Előszó

1950-ben a reformáció emlékünnepét, október harmincegyedikét a békéért való küzdelem jegyében ünnepli a magyar református egyház. Ezzel is kifejezésre juttatja, hogy a Szentírásból merített meggyőződése szerint - a maga nagy történelmi megújulására visszaemlékező evangéliumi egyház akkor ünnepel helyesen, ha a hitéből fakadó engedelmességgel elvégzi az örök igéből megértett időszerű szolgálatát. S lehet-e 1950 őszén időszerűbb egyházi szolgálat, mint hitet tenni a sötét erők fenyegette béke mellett, dolgozni a békéért?!
Ez a könyv - képes történelmi riport a magyar református templomok jó egyharmadának elpusztításáról és újjáépítéséről - a maga szűkszavúságában és páthoszmentes egyszerűségében megrázó dokumentuma ennek a harcnak. Egészen szemléletessé teszi, hogy miért olyan fontos ügy a magyar református egyház számára a béke megóvása. Fontos számára mindenekelőtt azért, mert mindenestől azonosítja a maga földi sorsát népének a sorsával. De életbevágóan fontos azért is, mert a mi egyházunk 1944-ben - nem utolsósorban a saját, immár keservesen megsiratott bűnei miatt - a sír szélére jutott lelkileg is, fizikailag is. Katasztrófának egyik döbbenetes fejezete volt 417 templomának pusztulása. S ez a könyv azt írja le, hogy őrjöngésének utolsó évében miképpen rombolta le templomainkat a fasizmus és miképpen építette újjá 1945-ben és a következő esztendőkben Isten kegyelméből a népi demokrácia. Vissza