Előszó
Minden gyerek beleszületik valamilyen csoportba. A szüleivel, családi környezetével azonos kultúrához, hagyományrendszerhez tartozik, ugyanazok a csoportismérvei. Ez a tiszta képlet érvényesül akkor, ha egy olyan családról, közösségről van szó, amely a saját hagyományai, morális értékei alapján éli mindennapjait. Ilyenkor harmonikus a személyiségfejlődés, minden feltétel adott a pozitív énkép kialakulásához. Ha az elérendő cél, életpálya, illetve a hozzá vezető út, az iskola, a család keretein kívül eső társadalmi környezet is része ennek a kultúrának, a sikeres életpálya befutásához már csak tehetség és szorgalom kell. Egészen másféle folyamat zajlik azonban egy eleve negatív megítélés alá eső kisebbségi csoportba beleszületett gyermek esetében.
A körülötte kialakuló kapcsolatrendszer és atmoszféra már életének korai szakaszában azt az üzenetet közvetíti számára, hogy ő valamiféle, előtte rejtélyes okból, más, mint a többiek.
Az első, és meglehetősen súlyos konfliktust akkor éli át, amikor kikerülvén a viszonylagos védettséget adó családi körből - ez többnyire az óvodába, iskolába lépés időpontja -, egy idegen, nem egyszer ellenséges világban találja magát. Más szemmel néznek rá, mint a többiekre, s másképpen szólnak is hozzá. A sikerért, az érvényesülésért idegen szempontoknak kell megfelelnie, és ez különösen igaz egy uniformizáló, a másságot nem toleráló iskolarendszerben, amely ennél fogva hajlamos arra, hogy a saját szakértőire támaszkodva, gyógypedagógiai esetnek, szellemi fogyatékosnak minősítse az átlagostól némiképp eltérő gyermekeket. Ebből az alapállásból következik az a napjainkban elterjedő iskolai gyakorlat, amely a roma származású tanulókat elkülöníti, izolálja, aminek egyetlen következménye, hogy számukra egyszer s mindenkorra megszűnik a fejlődés, a továbbtanulás, a társadalomba való beilleszkedés lehetősége.
Tekintve, hogy a különböző roma csoportok mára az illeszkedés és alkalmazkodás fokozatainak széles skáláját jelenítik meg, a probléma csak differenciált megközelítéssel kezelhető, annál is inkább, mivel ez a helyzet természetszerűen generált egy belső szegregációs folyamatot. A pedagógusnak azonban a néma gyerek szavát is értenie kell! A cigány gyerekeket nem könyvelheti el szellemi fogyatékosnak, mert nem azok, és ez ki is derülne, ha kellő körültekintéssel, az ő szempontjaiknak is megfelelő tesztekkel mérnék a képességeiket. A pedagógusnak mindenekelőtt ezeket a szempontokat kell világosan látnia, amihez viszont elengedhetetlen az adott közösség kultúrájának, hagyományainak, szokásainak, világképének, lelkületének ismerete. E háttértudás megszerzéséhez igyekszik tanulmánykötetünk hozzájárulni.
Vissza