Romantika-Realizmus

Előszó

A XIX. század második felében a magyar művészet újra elfoglalta az őt megillető helyet az európai népek családjában. Ez az időszak: a romantika és a realizmus virágzása - a magyar művészet egyik fénykora. Tragikus mélységekből - a szabadságharc leveretése után az abszolutista terror ellentéteként - alakult ki ez a művészet, s hangja nemegyszer a segély után kiáltó üvöltésre emlékeztetett. A kiegyezés idején azonban a művészek egy része már a fennálló rend dicsőítésére vállalkozott, más alkotók viszont műveikben koruk társadalmát bírálták. Ennek következtében négy különböző stílus jellemzi a kor művészetét: a múlt dicsőségét sirató romantika, a történeti stílusokat elegyítő eklektika, a kritikai realizmus és a természet látványainak - a fény és levegő hatásának - megörökítésére törekvő plein-air festészet.
A romantika 1820 körül keletkezett Franciaországban. A hivatalos művészeti akadémiák szellemében alkotott ún. akadémikus művek józan racionalizmusával szemben a romantika az egyén személyes indulatait, hangulatait és képzelődéseit állította világképének gyújtópontjába. Formai elemeit elsősorban a barokk művészetből kölcsönözte, de lelkesedik a középkor művészetéért is. A különleges és rendkívüli kultusza a romantikusokat a keleti és a nomád életmód tanulmányozására csábítja. Ez az oka annak, hogy a XIX. század közepén Magyarország a külföldi utazók és festők kedvelt egzotikus vidékei közé számított. Vissza