Előszó
Részlet a könyvből:
Én istenem, mit vétettem ellened? Miért sujtasz? Gyermekségem óta sorsomul adtad a nyomort, a küzdelmet. Küzdöttem panaszkodás nélkül. Szerettem a nyomoruságomat. Azon voltam,...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Én istenem, mit vétettem ellened? Miért sujtasz? Gyermekségem óta sorsomul adtad a nyomort, a küzdelmet. Küzdöttem panaszkodás nélkül. Szerettem a nyomoruságomat. Azon voltam, hogy tisztán megőrizzem a lelket, melyet nekem adtál, hogy megóvjam a tüzet, melyet belém helyeztél... Uram, te vagy, te vagy, aki mindenképen szét akarod rombolni, amit teremtettél, eloltottad ezt a tüzet, bemocskoltad ezt a lelket, megfosztottál mindentől, ami életet öntött belém. Csupán két kincsem volt ezen a világon: a barátom és a lelkem. Most nincsen semmim, mindent elvettél. Egyetlen lény volt az enyém a világ pusztaságában, te elraboltad tőlem. Egy szív dobogott bennünk, te széttépted, csak azért ízleltetted meg velünk az együttlét örömét, hogy jobban megismerhessük az elszakadás borzalmát.
Ürt ástál körülöttem, ürt ástál belém. Megtörtem, beteg voltam, akarat nélkül, fegyverek nélkül, mint egy gyermek, aki sír az éjszakában. Ezt az órát választottad, hogy lesujts rám. Nesztelen léptekkel, hátulról jöttél, mint az áruló, és tőrt döftél belém; rám uszitottad dühös ebedet, a szenvedélyt; elhagyott az erőm, tudtad, és nem birtam a harcot: a szenvedély leteritett, mindenemből kifosztott, mindent beszennyezett, mindent elpusztitott...
Vissza