Előszó
Az Örök Város vonzóerejének évezredes titka sokszor foglalkoztatta azokat, akik ennek a vonzóerőnek a sugárkörébe egyszer belekerültek. Amilyen erős és mély ez a vonzás, oly sokszerűen vetődik le az egyes ember öntudatának síkjára. Egyik ezt látja meg a sugárkör fényívében, a másik amazt s a különféle benyomások és élmények kölcsönös kicserélése mindenik szemlélőben végül is a maga élményeinek kimélyülését és kiszélesedését eredményezi.
Ez a megfontolás adja okát, miért látszott érdemesnek az itt következő uti élményeket először cikkekben leírni, azután pedig kötetben foglalni össze - utóbbit annak ellenére, hogy egyes részek évek előtt „Római levelek" címén már külön kiadványban is megjelentek. Az volt a szerző érzése, hogy egy színesebb és többoldalú összefoglalás sokkal teljesebbé és beszédesebbé teszi Róma lelkének megértését, mint az egyes képek és részletrajzok külön-külön.
Az itt egybegyűjtött élmények és eszmélődések az utolsó fejezet kivételével valamennyien egy-egy utazás nyomán keletkeztek. Nem csupán római, nem is csak éppen olaszországi utak nyomán. Hiszen Róma kisugárzásának rádiusa egy egész világot ölel magába és néha, esetleg negatív irányban, éppen ott mutatja éltető erejét a legsajátosabban, ahol ellentétes alakulatok és történelmi folyamatok vetődtek torlaszul az útjába.
Róma lelkének eljegyzettje minden katolikus, aki e névnek nemcsak a csengését, hanem a tartalmát is a magáévá tette. Az ilyenre nézve az Örök Város varázsa soha el nem apadó örömnek és szent büszkeségnek forrása. De nem szabad letennünk a hitről, hogy Róma ma már a távolabb állók számára sem olyan idegen, aminő egy elmúlt, virulensül hitetlen és egyházellenes korszakban volt. Örülnék, ha meg tudnám értetni közülük egyikkel-másikkal, miért szeretjük mi katolikusok Rómát oly nagyon s miért otthonunk, szent helyünk nekünk a Héthalom Városa. Az, amelyet már Antiochiai Ignác, az apostoltanítvány, az első keresztény század végén a „szeretetközösség fejének" nevezett.
Rajongó Róma-szeretet beszél az alábbi fejezetekből? Ne haragudjatok érte, még ti sem, akik ezt ma még nem értitek. A szerző éppen annak a meggyőződésének akart kifejezést adni, hogy Rómát - ha csak félre nem értjük - nem lehet nagyon nem szeretni. Az ősegyház egy nagy szentje, Ambrus tanít erre, aki szerint „ahol Péter van, ott van az Egyház s ahol az Egyház van, ott van Krisztus." Nálunk a Róma-szeretet a Krisztus-szeretetnek szükségszerű folyománya; mi Rómában s a pápaságban is Krisztust szeretjük. Akit pedig szabad ugyebár, a rajongásig is szeretni?
Indulj el hát, Róma lelkének újabb szerény hirnöke; tölts el minél többeket rajongásig való Krisztus-szeretettel és Róma-szeretettel!
Budapest, 1935. Mindenszentek napján.
A szerző.
Vissza