Előszó
Nemcsak szakemberek körében közismert, hogy a sikeres iskolai pályafutás jóval az iskolába lépés előtt kezdődik. Az iskoláskor előtti életkorban sajátítják el a gyerekek azokat a készségeket jártasságokat és ismereteket, amelyekre majd az iskola építhet. Vannak családok - rendszerint olyanok, amelyekben a szülők is magasan iskolázottak -, ahol a gyerekek az otthoni környezetben észrevétlenül tudnak felkészülni az iskolára, válnak iskolaéretté. Ebből a szempontból hátrányos helyzetűek azok a gyerekek, akiket a családi környezetük másra, nem pedig az iskolára készít elő. (Ez a „más" lehet a családi élet, közösségi kapcsolatok, a család munkája stb.)
A roma-cigány gyerekek jelentős hányada nő fel olyan családban, amely nem nyújt „előképzést" az iskolára. A kisgyermek rengeteg dolgot tud, de esetleg nem tanul meg az sikeres iskolai pályafutás szempontjából alapvető tudnivalókat. Ismeri a közösség meséit, széles rokonságát, esetleg két nyelven is beszél, egyszerűbb dolgokat a főzéshez elkészít, takarít, mos - de nem tud rajzolni, könyvet lapozgatni, nem is igazán érti, mire való egy könyv, nem tud hosszabb ideig helyben ülni és koncentrálni, nem ismeri (esetleg a családja sem) az órák és percek jelentőségét a tevékenység szervezésében. Így egyszerre zuhan rá mindaz, amit az iskolai életjelent. Másoknak is nehézséget okoz az iskolai munka fegyelméhez való adaptálódás, miközben új ismeretekkel is meg kell birkózniuk. Aki előkészületlenül csöppen bele mindebbe, szinte törvényszerűen kudarcra van ítélve, összeroppan a sok ismeretlen feladat alatt.
A jó óvoda - persze más funkciókkal együtt - ezt a felkészülést adja meg a gyerekeknek. Régóta ismert dolog ez: Hermann Antal, az 1883-as „czigány összeírás" tudós elemzője már akkor úgy fogalmazott, hogy a cigány gyermekek sorsának, jobb életének kulcsa az óvoda. De nem közömbös az sem, milyen az óvoda, az óvodai program, és hogyan viselkednek az óvodapedagógusok.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal